Őszirózsa – a magyar nóta napja Ipolynyéken
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya szervezésében 2022. október 9-én immár 23. alkalommal valósult meg az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenye. A rendezvénynek – két ipolyhídvégi év után – újra a nagykürtösi járási Ipolynyék adott otthont.

A nótaénekesek versenyébe 2022. szeptember 20-áig ezúttal is azok jelentkezését várták, akik betöltötték 16. életévüket, felső korhatár nem volt. A versenybe két magyar nótával (hallgató, csárdás) lehetett jelentkezni.
A megjelenteket Ipolynyék polgármestere, Baksa Krisztián és a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke, Balogh Gábor köszöntötte. Amint azt az utóbb nevezett megfogalmazta, a múlt évben a külhoni versenyzők voltak kisebb számban; az idén ez változott, hiszen ezúttal a hazaiak jelentkeztek kevesebben.
– hangzott el a versenyt levezénylő Bodzsár Gyula köszöntőjében.
A felvidéki nótaénekesek megmérettetése délután zajlott, előtte azonban magyarországiak és határokon túliak is színpadra álltak. A verseny szakmai zsűrijének elnöke a Dankó Rádió alapító főszerkesztője, Tarnai Kiss László énekművész, tanár volt; munkáját Szeredy Krisztina énekművész, Antal Gusztávné Erzsébet, balassagyarmati matematika–ének–zene szakos tanár, karvezető, Papp Katalin, a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola alapító igazgatója, valamint az Őszirózsa első országos győztese, Magyar Nándor előadóművész segítette. A zenei kíséretről most is a dunamocsi Mezei Zsolt és zenekara gondoskodott (Mezei Zsolt – prímás, Sándor Ferenc – nagybőgő, Máté Gyula – brácsa, Sándor Attila – cimbalom, Lakatos László – klarinét).
A Tolna, Pest, Heves, Jász–Nagykun–Szolnok, Hajdú–Bihar, Somogy, Baranya, Győr–Moson–Sopron és Nógrád megyéket képviselő énekeseken kívül a délvidéki Topolyáról is érkezett fellépő.
A zsűri kilenc arany-, két ezüst- és három bronzkoszorút osztott ki.
A legjobb magyarországi, pontosabban nem felvidéki énekes díját a Baranya megyei Zengővárkonyból érkező Boris Sándor kapta, aki A vén cigányt és a Rózsakertben hogyha járok kezdetű nótát adta elő. A felvidéki nótaénekesek között bélyi, sárosfai, vágai, ipolykéri, ipolyhídvégi, nagyabonyi, nádszegi, nagyfödémesi, szepsi és ipolysági fellépők voltak.
A zsűri döntése szerint az idei Őszirózsa abszolút győztese – a Van egy szőke asszony és a Halljátok, cigányok kezdetű nótákkal – a nagyfödémesi Cséfalvay Zsolt lett.
A bíráló bizottság tagjai nem neveztek meg második és harmadik helyezettet, azonban további három énekest aranykoszorús minősítéssel tüntettek ki. Négyen ezüst, ketten pedig bronz besorolásnak örülhettek.
Az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyén, amelyet online módon is közvetítettek, egy-egy nótacsokorral Szeredy Krisztina, Tarnai Kiss László és Magyar Nándor is színpadra lépett, s néhány dalt a 2020-as győztes, Orosz Tóth István is előadott. Ahogy az már hagyománnyá vált, a rendezvény most is Seress Rezső szerzeményének, a Szeressük egymást, gyerekek! című nótának a közös eléneklésével zárult.