Összefogással a regionális kórházak fejlesztésére is jelentős támogatások szerezhetők
Csak a megyei önkormányzatok és a kórházvezetőségek együttműködésével növelhető az egészségügyi ellátás nívója, amivel a páciensek nagyobb elégedettsége érhető el. Ennek érdekében Nyitra megye vezetősége hivatalos megbeszélést folytatott az komáromi kórház igazgatóságával és az intézményt működtető Agel Slovakia Rt. képviselőivel.

A felek megállapodtak, hogy közösen támogatnak olyan projekteket, amelyekre jelentős uniós támogatások szerezhetők. Azokból ugyanis a szlovák egészségügyi tárca számára, a helyreállítási terv részeként 1,5 milliárd eurós pénzcsomagot különítettek el az egészségügyi fejlesztésekre. E terv keretében, 2022 végéig ki kell választani a támogatásra érdemes projekteket, amelyek megvalósítása legkésőbb 2023 elején kezdődhet.
Nyitra megye már régóta egyik prioritásának tekinti az egészségügy fejlesztését, miközben a komáromi kórházat, illetve az érintett ingatlanokat 2017 óta bérlő Agel társaságot tartja a legaktívabb fejlesztőnek
(pl.: éppen folyamatban van a korszerű sürgősségi osztálya építése), de a lévai és az aranyosmaróti intézmény sem marad le mögöttük. Léván tavaly novemberben fejeződött be a hasonló modern sürgősségi osztály kialakítása.)
Ez egy egyedülálló lehetőség az európai pénzek igénylése terén. Nem számít, hogy állami vagy magánkézben levő kórházról van-e szó, a projektek kiválasztásakor alapfeltételnek számít az, hogy annak mekora a hozadéka a betegek számára. Nemcsak a nagyobb egészségügyi központok támogatandók, hanem a városok és régiók kisebb kórházai is, amelyekben a jelenleginél szintén nívósabb szolgáltatásokban, vizsgálatokban és kezelésekben kell részesülniük a pácienseknek” – mondta Miroslav Jaška, komáromi kórházigazgató.
Az intézmény 2021-ben 3,6 millió eurót költött fejlesztésekre, és kész arra, több tízmillió euró értékű stratégiai fejlesztési projektet nyújtson be a megújítási tervhez, amely e kórházat is a kívánatos 21. századi színvonalúra emelheti.
Eközben nagy hangsúlyt helyez az erős páciensbarát hozzáállásra és olyan újításokra és intézkedésekre is, amelyek célja a környezetbarát „zöld kórház“ kiépítése. Tavaly a kórházba közel 11 ezer beteget vettek fel, akik közül csaknem 1000 személynél állapították meg a Covid-19-fertőzést. Az intézmény egészségügyi szakemberei kiemelten fontosnak tartják a koronavírus elleni küzdelmet, azon belül pedig a lakosság folyamatos vakcinációját, ezért huzamosabb ideje, a komáromival együtt összesen négy oltóközpontban oltják be az érdeklődőket.