2022. szeptember 9., 14:16

Összefogás a nyárasdi templom felújításáért

Egy közösség életének számos színtere lehet, de az iskola mellett kevés olyan meghatározó helyszíne van, mint a templom.

Megújult a külső fal
Bíró Sándor nyárasdi plébános megköszönte az összefogást
Fotó: Lacza Tihamér

A csallóközi Nyárasdon már évek óta tervezték, hogy felújítják a helyi katolikus templomot, amelynek külső falán a burkolatot kikezdte az idő és a templomtorony is javításra szorult. A faluban évek óta zajlik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, így természetes volt, hogy a plébániát és a templomot is csatlakoztatták hozzá.

A nagyszabású munkálatok kivitelezését elsősorban helyi vállalkozók (Krascsenits Ferenc és Krascsenits Szilárd – csatornahálózat; Márik Viktor – falburkolat), valamint a falu önkormányzatának munkatársai végezték. Bíró Sándor plébános meleg szavakkal köszönte meg ezt a példamutató összefogást, de nem feledkezett meg a Bethlen Gábor Alapról sem, hiszen Magyarország a kiadások több mint 45 százalékát (41 ezer eurót) fedezte. A 90 ezer eurós költség másik felét részben különböző pályázatok jóvoltából, részben a helyi önkormányzat költségvetéséből sikerült előteremteni.

Csütörtökön szentmisével egybekötött ünnepség keretében köszönték meg a munkálatok sikeres befejezését.

Megjelent az eseményen Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, aki méltatta az összefogás fontosságát és gratulált a település lakosainak, hogy közreműködésükkel ilyen szépen megújulhatott az Isten háza. Bacsó László polgármester ugyancsak kiemelte a helyiek erőfeszítését és reményének adott hangot, hogy a templom továbbra is fontos színtere lesz a közösség életének.

Sokan eljöttek
Az ünneplők
Fotó:  Lacza Tihamér
Szöveg
Felirat a bejárat felett
Fotó:  Lacza Tihamér
Kilencvenezer euró
A felújított külső falburkolat
Fotó:  Lacza
Bejáró
A templom bejárata
Fotó:  Lacza Tihamér
Megújult torony
A templom tornyát is kijavították
Fotó:  Lacza Tihamér
Szép a belső is
A templom belseje
Fotó:  Lacza Tihamér
Szép lett
Az ablakok is megújultak
Fotó:  Lacza Tihamér
Gratulált
Berényi József, Nagyszombat megye elnökhelyettese<br />
 
Fotó:  Lacza Tihamér
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.