Őrzik az elhunyt vadászok emlékét Kicsinden
A kicsindi LIPA Vadásztársaság az elhunyt helyi vadászok emlékére állított emlékmű felújítás utáni avatási ünnepségére invitálta a helyieket és a környék vadászait.
Vadászkürtök hangja nyitotta a megemlékezést, melyek megszólaltatói Székely István és Székely Bence voltak.
Az összegyűlteket a LIPA Vadásztársaság elnöke, Pásztor Rita köszöntötte. „A temető a csend, az emlékezés színhelye. Mi is emlékezni jöttünk, a kicsindi vadásztársaság egykori alapító tagjaira. Nem először. Már 2019-ben megszentelésre került az az emléktábla, amely a néhai kicsindi vadászok névsorát tartalmazza. Akkor még nem is gondoltuk, hogy rövid időn belül új név kerül a táblára. Mindannyiunk szomorúságára vadásztársaságunk elnökének, Szőcs Istvánnak a neve került felvésésre. Pista bácsi személyében a társaság oszlopos tagját veszítette el, aki személyiségével, munkásságával mindannyiunk példaképe lett. Megmutatta nekünk, hogy nem a puska elsütése és az elejtett vad az igazi érték, hanem a sok-sok fáradozás, megfigyelés és a természetben eltöltött számtalan óra, ami a vad elejtéséhez szükséges. Ezzel az emléktáblával szeretnénk emléket állítani nagy vadászelődeinknek. Azon kell fáradoznunk, hogy a jövő generációjának is megmutassuk a vadászatban rejlő értékeket, az állatok szeretetét, a természet védelmét, az örömöt és az élményt, amit a vadászat kínál” – mondta el beszédében az elnök. Köszönetét fejezte ki ifjabb Rák Lászlónak, aki elképzelése alapján gyönyörűen megalkotta a márvány emléktáblát.
Az emlékünnepségen Szántó Lóránt, a falu szülöttjének két verse is elhangzott, akinek nevét nemrég vette fel a község könyvtára. Pásztor Rita Szántó Lóránt Búcsú egy öreg vadásztól című versével tisztelgett elhunyt vadásztársai emléke előtt.
Hallgat a puska, néma a táj is, szél jár az erdőn és fekete gyász. Lehunyta szemét, nem megy több lesre… Elpihent csendben az Öreg Vadász. / Bújta az erdőt, járta a rétet, övé volt körben a nagyvilág. Váltóját tudta őzbaknak, őnéki nyílt az első virág. / Hogyha az erdőt a hó megülte, zsákra cserélte fegyverét. Az éhes vadat soha nem űzte, élelmet hordott ő szerte-szét. / Hányszor megjárta a Gombás-völgyet, hányszor kísérte holdsugár. Hányszor hajtotta végig a rétet, vadászni már csak az égbe jár. / Múltak az évek, s nyomába lépett most, sok ifjú vadász. Utolsó búcsút dörren a puska… Örökre pihen az Öreg Vadász.
