Őriznünk kell identitásunkat, összetartozásunkat, emberi méltóságunkat
Immár hagyományosan az idén 39. ízben megtartott Városi Kulturális Napok keretében került sor Pozsonyüspökin a Felvidékről kitelepítettek emléknapjának megtartására. A megemlékezés a megbékélés jegyében tartott szentmisével indult, amelyet Vadkerti József esperes-plébános celebrált.
A szentmisét követően került sor a koszorúzási ünnepségre az iskolakertben lévő kopjafánál. „Minden évben október elején ennél a kopjafánál gyűlünk össze, hogy fejet hajtsunk azon honfitársaink előtt, akiket 1947-ben a történelem viharai kiszakítottak szülőföldjükről, otthonaikból, közösségeikből” – mondta köszöntő beszédében Nagy Mónika, a Pozsonypüspöki Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda és Alapiskola igazgatója. Hozzátette, a kitelepítés emléknapja Püspökin nem csupán múltidézés, figyelmeztetés is számunkra, hogy a jogfosztás, a kényszer és a gyűlölet soha többé ne írhassa át emberek életét.
„A kitelepítettek sorsa egyszerre szól a gyászról és a kitartásról. Elhagyni a házat, ahol nemzedékek éltek, búcsút venni a templomtól, az iskolától, a szomszédoktól, mindez felfoghatatlan teher.
És mégis, akiknek ezt el kellett viselniük, magukkal hozták tudásukat, hűségüket és mindenekelőtt a hitet, hogy a magyarság akkor is megmarad, ha gyökereit erőszakkal próbálják kitépni” – fogalmazott Nagy Mónika, hozzátéve, az emlékezés mellett azonban tiszteletet is kell adnunk azoknak, akik minden viszontagság ellenére új otthont teremtettek, közösséget építettek és értékeket hagytak ránk.
„A kitelepítettek története a magyar történelem fájdalmas, de felemelő története. A hűség, az élni akarás és a nemzeti összetartozás bizonyítéka. Legyen hát ez a nap a közös emlékezés és a közös felelősségvállalás napja, őrizzük meg az elhurcoltak emlékét, meséljük tovább történetüket, ahogy az én családom is meséli, dédszüleim, nagyszüleim történetét, hogy a fiatalabb nemzedékek is megértsék, a haza szeretete és a közösség megtartó ereje minden kényszernél erősebb – tette még hozzá az igazgató asszony.
Az ünnepi beszédet Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója tartotta. Mint beszédében elmondta, a második világháborút követően a felvidéki magyar közösség kollektív bűnössé nyilvánítása, a Beneš-dekrétumok és az azok nyomán hozott intézkedések százezrek sorsát pecsételték meg. Jogfosztás, állampolgárság elvesztése, vagyonelkobzások, majd a deportálások és a csehszlovák–magyar lakosságcsere kitelepítései szakították szét családok és közösségek életét.
Pozsonypüspökiből is több száz magyar embert vittek erőszakkal Csehországba, illetve telepítettek ki Magyarországra. „Mindez nemcsak személyes tragédia volt, hanem a közösségi emlékezetbe is mély sebeket vágott” – fűzte hozzá az intézetigazgató. És bár az embereket elszakították egymástól, mondta, a szülőföld szeretete, a nyelv, a kultúra és a hit összekötötte őket. „Az elszármazottak új otthont teremtettek, de szívükben mindig őrizték gyermekkori emlékeiket, falujuk harangszavát, a közös ünnepek és imádságok hangulatát” – mondta.
Az ünnepi szónok figyelmeztetett arra is, nemcsak a veszteségekre kell gondolnunk ezen az emléknapon. Legyen ez a tisztelet és a hála napja. „Hajtsunk fejet azok előtt, akiket a kitelepítés sújtott, és erősítsük meg magunkban: soha többé nem engedhetjük, hogy közösségeket a származásuk vagy anyanyelvük miatt bármikor is kitaszítsanak” – mondta hozzáfűzve, Pozsonypüspöki és a Felvidék magyar közösségeinek sorsa örökre figyelmeztetés marad számunkra: őriznünk kell identitásunkat, összetartozásunkat és emberi méltóságunkat – bárhol is éljünk a világban.
Az ünnepi beszéd után elhelyezték a kopjafánál az emlékezés virágait és koszorúit. A koszorúzási ünnepséget megtisztelte jelenlétével Leskó László Tamás alezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, Kevický Kristián Pozsonypüspöki alpolgármestere és a kitelepítettek nevében Vitéz Szelepcsényi Sándor, a Csemadok Pozsonyüspöki Alapszervezetének tiszteletbeli tagja. A megemlékezést a pozsonypüspöki magyar alapiskola diákjainak rövid kultúrműsora tette még emlékezetesebbé.
Délután a pozsonypüspöki Vetvár kultúrházban idén is átadásra került a Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért Csemadok-díj. Az ünnepi aktus a Kitelepítettek Emléknapja rendezvényének már 2011-től szerves része. Ebben az évben a díjat Molnár Katalin, a pozsonypüspöki Csemadok választmányi és vezetőségi tagja vehette át.
„Nem tősgyökeres püspöki, de Ő több annál. Amint életrajzában írja, ő is Duna-utcás, mint mi püspökiek” – mondta méltató beszédében Jégh Izabella, a Csemadok Városi Választmányának elnöke. Pozsonypüspökire azt követően került, hogy ligetfalui kertes házukat az építkezések miatt elvette az állam, s a cserébe kapott lakás – kert híján – nem elégítette ki a kertes házhoz szokott családot. Molnár Katalin Pozsonypüspökiben aztán csakhamar bekapcsolódott az ottani Csemadok munkájába. Eleinte „külsősként” segített a rendezvények szervezésében. Ahogy életrajzában írja – „mint a fiatalok Londonban, mosogattam, felszolgáltam, könyveket árultam”.
„2012-ben aztán az alapszervezet vezetőségi tagja lett, és a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának akkori közgyűlésére a püspöki alapszervezet képviseletében már küldöttként érkezett. Oszlopos, megbízható választmányi tag. Tisztsége azóta is tart.
Az alapszervezetben több évig vezetőségi tag volt, most az ellenőrző bizottság tagja, férje pedig aktivista, aki gondoskodik arról, hogy a rájuk bízott körzetben a tagok időben megkapják a rendezvényekre szóló meghívókat” – fogalmazott Jégh Izabella, hozzátéve,. Molnár Katalin az alapszervezetben végzett munkájával nagyban hozzájárult településük magyar közösségének megmaradásához.
Molnár Katalin a díjátadó után portálunknak úgy nyilatkozott, ő úgy érzi, semmi különöst nem tett, csak tette a dolgát. Persze, a közösségért kifejtett munka azért mindig plusz terhet jelent, amit igazság szerint nem mindenki vállal, sőt, a tapasztalatok alapján egyre kevesebben. Ezért is fontos, hogy a közösségért tevékenykedő emberek munkáját a közössége időről időre elismerje, mint ahogy teszi ezt a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete is.
– fűzte hozzá a díjazott.
A díj átadása után – az esemény zárórendezvényeként – id. és ifj. Derzsi György Dallamok szárnyán című operettműsorával derítette jó kedvre a közönséget a pozsonypüspöki alapszervezet szervezésében.
