Őrizni a hitet, a nyelvet és a kultúrát
Bár mára sokat veszítettünk régi mivoltunkból, a Pozsonyban ma már szórványban élő magyarság a 75 éve töretlenül működő Csemadok kötelékében próbálja megtartani hitét, nyelvét, hűségét örökségéhez, s próbál más nemzetek között is önmaga maradni – hangzott el azon az ünnepi ülésen, amelyet a szervezet megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya a patinás Prímási palota Tükörtermében, Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo védnökségével.
Az ünnepi ülés az elmúlt öt év tevékenységének összegzésével indult. Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke beszámolójában elmondta, az elmúlt 5 évbe keményen beleszólt egy világjárvány, amely az élet valamennyi területén csaknem két évre megbénította a közösségi létet.
– fogalmazott Jégh Izabella.
Ezeket a programokat az egyes alapszervezetek, illetve a választmány tagjai készítik elő, együttműködve a többi magyar szervezettel, intézménnyel: a pozsonyi Liszt Intézettel, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége Brünni Helyi Egyesületével, illetve Osztravai Helyi Egyesületével és a bécsi Europa-Clubbal.
– sorolta az elnök asszony.
Az ünnepi ülésen elismerő okleveleket és emléklapokat adtak át a legaktívabb tagoknak, szervezeteknek. Országos elismerő oklevéllel köszönte meg munkáját a Csemadok országos elnöke a pozsonypüspöki alapszervezet titkárának, az ifjúságért felelős és a Napsugár gyermekklub megálmodójának és alapítójának, Foglszinger Adriannának, továbbá a Csemadok óvárosi alapszervezetének munkáját több mint 10 éven keresztül elnökként irányító Molnár Rozáliának, és a Szőttes Kamara Táncegyüttesnek, amely idén ünnepli megalakulásának 55. évfordulóját.
Emléklapban részesítette a szervezet azon tagjait is, akik megmaradásunk érdekében alapszervezeteikben, társulásukban sok esetben már évtizedek óta a legtöbbet teszik: Fukári Annát, Kubicskó Erzsébetet, Gyurcsi Szilviát, a pozsonyüspöki alapszervezet tagjait; Hamar Beátát, Halák Rozáliát és Bláž Zsuzsannát, a ligetfalui alapszervezet tagjait és Lengyel Beatrixet, a városi választmány titkárát. Emléklapot vehetett át továbbá Morvay Katalin, a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatója, Nagy Mónika, a pozsonypüspöki MTNYAlapiskola és Óvoda igazgatója, Kassai Zsuzsanna, az Apró Szőttes vezetője, Neszméri Tünde, a Csemadok Országos Elnökségének tagja és az Ifjúsági Tagozat vezetője, Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli, valamint Nagy Ildikó, a Pozsonyi Casino képviseletében.
A Csemadokkal szorosan együttműködő szervezetek, személyek közül emléklapban részesült: Vadkerti József esperesplébános, Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztora, illetve a bécsi magyarok református lelkésze, Karvansky Mónika, akivel már évtizedek óta közösen szervezik Altenburgban az „56”-os események ökumenikus megemlékezését, valamint a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságát vezető Szalai Szilvia, a Petržalka-Engerau-Ligetfalu Polgári Társulás elnöke, Dunajszký Géza és a Magyar7 főszerkesztője, Molnár Judit.
Emléklapban részesült áldozatos munkája elismeréséül Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság volt főosztályvezetője, aki betegség miatt sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, Venyercsan Pál, a Liszt Intézet pozsonyi igazgatója, Jenei János, a CSMMSZ Osztravai Helyi Egyesületének elnöke, valamint Kaszás Kornél, a Petőfi program ösztöndíjasa, aki Pozsonyban végez szolgálatot, immár harmadízben.
Az emléklapok átadása után a Hungaricus együttes és barátai ünnepi műsorát a Mathias Corvinus Collegium Magyar Összetartozás Intézete biztosította, A Felvidék elfeledett muzsikája címmel, amely előtt Lakatos Mihály, a Mathias Corvinus Collegium Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója tartott rövid ismertetőt a programról.
Az ünnepi ülésen részt vett dr. Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadó, aki évtizedek óta támogatja a Csemadok tevékenységét.
– A Felvidéken a Csemadok képviseli tulajdonképpen a felvidéki magyarság gerincét, de mondhatnám azt is, hogy a lelkét. Nagyon fontos az a tevékenység, amit a Csemadok 75 éve kifejt, mondhatni történelmi időszakokon keresztül összefogja itt a magyarságot politikai hovatartozástól, folyamatoktól függetlenül, és én rendkívül nagyra értékelem a munkájukat – fogalmazott lapunknak Szili Katalin. Hozzátette, elsősorban azokról beszél most, akik ma itt elismerést kaptak, akik a végeken teszik a dolgukat a hétköznapokban, programokat szerveznek, összetartják a közösséget.
– Véleményem szerint a felvidéki magyarság ezzel tud mindig gazdagabbá válni, és reményeim szerint hosszú távon ez őrzi meg az itt élő közösséget, s ezt a 75 év is bizonyítja – fűzte hozzá Szili Katalin.
– mondta Molnár Tamás atya, hozzátéve, amit otthonról, a szülőfalujából hozott, azt érzi fontosnak Pozsonyban is: a történelmi egyházak, a kulturális intézmények, az ifjúsági szervezetek együttműködjenek, mert az egységben van az erő.
Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke különösen fontosnak tartja, hogy Pozsonyban méltó helyen adták át ezeket az elismeréseket.
– mondta Bárdos Gyula.
– Látják, hogy van értelme dolgozni a felvidéki magyar közösségért, van értelme a magyar nyelv ápolásának, a hagyományok megőrzésének, mert ezzel tudjuk megtartani magunkat itt, Pozsonyban is – zárta szavait az országos elnök.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete és Roman Lamoš, Pozsonypüspöki polgármestere is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/39. számában.