2021. február 15., 17:36

Online farsang: Mezítláb az asztalra!

A köbölkúti Árvai Tamás által működtetett Felvidék Rádió farsang farkán bálba hívta hallgatóit. Ajánlottan farsangi jelmezben, sör, bor, pálinka társaságában. Sokan vele tartottak és este nyolctól tizenegyig bulizott a virtuális társaság.

Tamás 2012-ben alapította a Felvidék Rádiót három társával és a feleségével Renivel. Általában munka után, házimunka közben ültek le műsort vezetni, és az adással egy időben a közösségi oldalon is kommunikáltak a hallgatókkal. Ők szinte családtagnak számítottak otthonukban. Néhanap külső helyszínekről - fesztiválokról, bálokról, jótékonysági akciókrói is bejelentkeztek. Később ritkultak az adások, Tamás egyedül maradt, de a netrádió teljesen sosem némult el.

Árvai Tamás
Árvai Tamás

Árvai Tamás elmondta, novemberben Katalin bált tartottak szenzációs sikerrel, ahová csak öltönyben és báli ruhában volt szabad belépni. Igazán sokan vettek rajta részt főleg a Felvidékről, de még Angliából is bejelentkeztek magyarok és ropták a bál végéig, ahogy azt a beküldött fényképeken és élő közvetítéseiken követni lehetett.

„Mivel a vírushelyzet csak nem akar javulni, fel akartam vidítani hallgatóinkat egy igen pörgős, mulatós estével, ebben a farsang végi időben. Bár az érdeklődés elmaradt a Katalin bálétól, a mulatós és retro dalok sokakat megmozgattak. Hallgatóim dalokat is küldhettek az általuk kiválasztott személynek és tombola is volt, mint egy igazi bálban” – sorolta a rádiós.

Felvidék Rádió

Nemrég a Torontói Magyar Rádiótól érkezett számára felkérés, hogy hetente egyszer zenéljen rádiójukban és az adásidőt beszélgetésekkel is színesítheti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.