Öltések közt az idő
Marie Dueñas regényének címét kölcsönöztem, mert Biacsko Péter történetét hallgatva ennél kifejezőbbet keresve sem találhattam volna.
Térségünkben, széles e Kárpát hazánkban vajon hány férfi emelné magasba kezét arra a kérdésemre: életében fűzött-e már tűbe hímzőfonalat és próbálkozott-e már e kézimunka valamelyik fajtájával?
Félre ne értsenek, távol áll tőlem lekicsinyelni bárkit is, de gyanítom, hogy egy kezem is bőven elég lenne a jelentkezők megszámolására. Ha tévednék, bátran jelezzék! Horgolni, kötni, varrni tudó férfiakkal már találkoztam. A foltvarrást egész magas fokon művelőt személyesen is ismerek. Régebben nem volt ritka jelenség egy férfiszabó, minden közösség megbecsült tagjai voltak. Jómagam is nagyapám és bátyám képességeit megirigyelve kezdtem tiniként barátságba kerülni a varrógéppel.
Mondhatom, igencsak meglepődtem, amikor a közelmúltban megtudtam, hogy Nagytárkányban egy fiatalember keresztszemes hímzéseket készít.
Valóban nem megszokott foglalatosság, hobbi ez „Ádám leszármazottainak” körében. Azt viszont nem vonom kétségbe, hogy akár az ország legeldugottabb zugában is rejtőzhet egy nem mindennapi érdekesség, ritka kincs.
A január végi baráti, zártkörű megnyitót követően a nagyközönség számára is tartottak a napokban egy ráadást a nagytárkányi községi hivatalban.
Kopasz József polgármester a nagyteremben összegyűlt érdeklődő közönségnek röviden ismertette az alkotó, Biacsko Péter történetét. Megtudhattuk, hogy
még gyerekkorában édesanyja és nővére tanították meg az alap öltésekre.
Pár évvel ezelőtt gondolt arra, hogy megpróbálkozik az alkotással.
Az édesapa hatására ma már a 19 éves lánya, Boglárka is hímez.
Így apa-lánya „meccseket vívnak”, párbajoznak tűvel, cérnával, panamával, vajon ki végez hamarabb egy hímzéssel. A terem egyik falán míves keretekben egymás mellett sorakozott Péter 12 kisebb méretű festmény-szerű képe. A szemben lévő falra is került két alkotása – jobbról, balról körbezárva Boglárka egyszerű rámába foglalt keresztszemeseit.
A családias hangulatú, kötetlen nézelődésben elvegyülve beszélgethettem kicsit az alkotóval is, miközben sokan gratuláltak neki. Egy úr megkérdezte tőle, vajon előnyomott, a mintát már magába foglaló anyagra dolgozik-e. A kérdés logikus volt. A körülette álló, hímezni tudó hölgyek bólogattak Péter válaszát hallva: csak a gobelinhez való mintákat nyomják rá közvetlenül az anyagra, a keresztszemest a papíron levő mintarajz szerint kell leszámolni, színenként öltögetni a kis kereszteket. Kíváncsi voltam, vajon a családja férfitagjait, kollégáit, barátait szintén „meg tudta-e fertőzni”. Mint elárulta, ilyen irányú próbálkozásai eddig sikertelennek bizonyultak, mindannyian bevallották:
nekik ehhez biztos nem lenne türelmük.
A falubeliek eddig Pétert, mint mezőgazdasági vállalkozót csak a traktor körül látták szorgoskodni.
Tereferénk közben rájöttem: talán nem meglepő, hogy Péternek mégis volt elég türelme a hímzéshez. Egész lényéből sugárzott a nyugalom, a békesség, a harmónia. Mint mondta, a néha összegubancolódott, rakoncátlan fonalcsomót látva sem lesz úrrá rajta az idegesség. Ilyenkor nekiáll és meditáció gyanánt kibogozza a szálakat, majd amilyen színűre éppen szüksége van, azt tűbe fűzi, hogy folytathassa az éppen aktuális darabját.
Megtudhattam, hogy egy hirtelen otthoni rosszullét után a kórházba szállítást követően, másnap közölték vele: baj van. A diagnózis leukémia volt. A kassai onkológiai kórházban maradt, a megfelelő gerincvelő donorra várva. Nővére elsőnek jelentkezett, de sajnos egy korábbi műtétje során kapott vérátömlesztés kizárta a lehetségesek listájáról. Így maradt a várakozás, ami 8 hónapos türelmet és reményt követően meghozta eredményét. A tavaly februári gerincvelő-átültetés során kapott adományozó sejtjeit Péter szervezete befogadta, az utókezelést követően orvosai megnyugtatták. Betartva a szigorú étrendet, ma jól érzi magát. A rendszeres ellenőrzések eredményei egytől egyig rendben vannak.
A hosszú ideig tartó sterilszoba-fogsága alatt csak a kórházi személyzettel érintkezhetett. Családtagjaival telefonon tartotta a kapcsolatot. Az otthonról kapott csomagban szerettei elküldték neki az elkezdett kézimunkáit, amiket sorra be is fejezett.
Amikor arról érdeklődtem, miért éppen a keresztszemes hímzést választotta, elárulta hogy régebben a kötés-horgolást is próbálta, de az semmilyen kihívást nem jelentett számára. Ellenben a keresztszemesek világa a mai napig lenyűgözi.
Érdekes volt számomra egy tipikusan női tevékenység megközelítése ezen a férfi „szemüvegen” keresztül. A kihívásokról beszélgetve eszembe jutott, hogy a gyöngyhímzés is jó kis türelemjáték. Arra Péter eddig még nem gondolt, mint mondta, de egyszer majd mindenképp kipróbálja.
A kiállított képek mintáit nézegetve, az is érdekelt, vajon mi szerint választja ki azokat.
Mint mondta, egyelőre csak a kézimunka újságok illetve a készen megvehető csomagok (anyag+fonal+minta) azok, amikben válogat. Ha ezek mintái közül valamelyik megtetszik neki, azt kihímezi. Ha Boglárkával versenyeznek, nem egyforma mintán kezdenek el dolgozni, csak azonos méretűt illetve nehézségűt választanak. Párszor előfordult már, hogy az apán túltett a lánya.
Kíváncsivá tett a téma, ezért az állítólag (sok) mindent tudó világháló elé ülve kisebb kutatásba kezdtem. Több nyelvű keresésem eredményeként is világviszonylatban – egyelőre - csak két férfi nevére bukkantam, akiknek szintén a keresztszemes hímzés lett a hobbijuk. Egyikük a kanadai Ottavában hímez ma már kislányaival, másikuk egy londoni textilművész, aki szenvedélye köré egy egész online közösséget kezdett építeni 2008-ban.
