Oikophilia - Az otthon szeretete – filmvetítés a Liszt Intézetben
Közösségek nélkül nincs egészséges társadalom és nincs megmaradás. Közösség nélkül nem létezik egyéni jóllét sem, bármennyire is igyekeznek az utóbbi évtizedek ezt hirdetni, közösség nélkül ugyanis az egyén identitása elveszik. Közösségépítés nélkül viszont nincs közösség, s a közösség egyén nélkül csak tömeg. Egyebek mellett ezeket a gondolatokat is felébreszti az emberben az a dokumentumfilm, amely a Scruton Hub gondozásában készült Oikophilia – Az otthon szeretete címmel, és a pozsonyi Liszt Intézetben is bemutatásra került.
A filmet jelző Hungarian Scruton Hub egy olyan magyarországi és nemzetközi hallgatókból, oktatókból és előadókból álló kutató és alkotó közösség, szellemi műhely, amely a néhai brit konzervatív filozófus, Sir Roger Scruton szellemi örökségének ápolását és aktualizálását tűzte ki célul és a kulturális kontinuitás, a felelős gondolkodás és a szellemi bátorság népszerűsítésére jött létre.
A dokumentumfilm, amelynek pozsonyi vetítését egy panelbeszélgetés is követte, olyan magyar emberek életútját mutatja be, akik munkájukkal, elhivatottságukkal és közösségformáló erejükkel valódi, kézzelfogható példát adnak: értékeket mentenek, formálják környezetüket és hozzájárulnak mindannyiunk közös otthonának gazdagításához. Az otthon szeretete a múlt értékeinek megbecsülését, hagyományaink megélését és a jövő lehetőségeinek óvását jelenti. De hogyan jelenik meg ez a mindennapokban? Hogyan válik egy filozófiai gondolat személyes történetekké? Ezekre a kérdésekre is igyekszik a dokumentumfilm a felsorakoztatott példákkal választ adni.
„A dokumentumfilm Sir Roger Scruton szellemi örökségéből merít inspirációt. Középpontjában az általa megalkotott „oikophilia” – az otthon szeretete – fogalma áll, amely az oikosz (otthon) és a philia (szeretet, ragaszkodás) görög szavakból ered. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az otthon nem csupán lakóhely, hanem tágabb környezetünk, közösségünk és kulturális örökségünk összessége – mindaz, amiért felelősséggel tartozunk” – mondta Venyercsan Pál, a Liszt Intézet Pozsony igazgatója a filmvetítés előtt. Hozzátette, a film olyan példaértékű magyar életutakat mutat be, amelyek valódi közösségformáló erővel bírnak
A filmben feltűnik a Göncruszkai Református Gyülekezet, az aprócska falu, amely mézből épített iskolát magának. A helyi reformátusok iskolát, óvodát, majd zeneiskolát hoztak itt létre, saját kezűleg újították fel a templomukat, egy régi istállóból közösségi házat létesítettek… és méhészkednek.
A fejlesztéseket az eladott mézből fedezték, ami nemcsak hasznos, hanem finom is. Majd a fél évszázada megalakult Kecskemét Táncegyüttes, amely sokkal több egy néptáncegyüttesnél, egy olyan 350 fős közösség, ahova vissza-visszajárnak a régi tagok is, akiknek a néptánc az otthont is jelenti. További példát állít elénk a nagykanizsai Lokalista piac és bisztró, amely jelenleg is 10-15 helyi és környékbeli termelőnek kínál piacot. A Lokalista egy olyan közösségi tér és étterem, amely messze túlmutat a hagyományos vendéglátás keretein, nemcsak egy étterem, hanem Nagykanizsa pezsgő találkozóhelye is. De a Hortobágyi Örökös Pásztorok példája sem mindennapi.
A tradicionális hortobágyi állattartás (csikós, gulyás, juhász) legkiválóbb képviselői, a pásztorművészet és a hagyományos tudás őrzői tartoznak közéjük, akik a kultúrtáj élő örökségét képviselik.
Céljuk a hagyományos pásztoréletmód, tudás és művészet megőrzése és továbbörökítése. Megint más példát mutat be a káptalantói Parókia Coworking, a „harmadik hely” jellegű közösségi központ, amely elsősorban az itt élők számára nyújt kisközösségi programokat. Azt, hogy mi is az a pónyik, a leánycsöcsű alma vagy a téli piros pogácsa alma, ma már kevesen tudják. Kovács Gyula, aki a kihalófélben lévő helyi gyümölcsfajták megmentésén, dokumentálásán és terméseik feldolgozásán fáradozik, „Tündérkertek” kezdeményezése megtanítja nekünk, hogy ne feledjük el azokat.
A filmet Genda Noémi és Kötő Dorina Blanka rendezte.
A vetítést követő panelbeszélgetésen Tóth Karolina beszélgetett Dr. Genda Noémivel, a film egyik rendezőjével, Venyercsan Pállal, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatójával, Ladányi Lajossal, a zoboraljai régió kultúraszervezőjével, Kassai Zsuzsannával, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes tánckarvezetőjével és Nagy Csomor András népművésszel.
Aki tiszteli otthonát, az a múlt örökségét és a jövő lehetőségét egyszerre tartja a kezében, hangzott el a filmben, de mit jelent számunkra az otthon, egyebek mellett erre a kérdésre igyekeztek válaszokat adni a panelbeszélgetés résztvevői. A Liszt Intézet Pozsony igazgatójának például, aki diplomata lévén sokat van távol, az otthont a család jelenteti. Ladányi Lajosnak a hűséget ahhoz a helyhez, ahol él, a hűséget ahhoz a közösséghez, amelyhez tartozik, zoboraljiként a hűséget az anyanyelvéhez és a kultúrájához.
A rendező a film keletkezésének háttere kapcsán elmondta, fontos volt számunkra, hogy ne már ismert embereket mutassanak be, hanem olyan embereket, akik hozzánk hasonlóak. „Akikről, lehet, hogy eddig nem sokat hallottunk, viszont a saját lokális környezetükben, ők azok a mozgatórugók, akik akár a kulturális vagy egyházi életet működtetik, vagy valamilyen közösségépítő vállalkozást működtetnek, s valójában rajtuk múlik az adott település élete” – fogalmazott a film rendezője, hozzátéve, a felsorakoztatott példák is mutatják, hogy az otthon szeretete milyen különböző módokon tud megnyilvánulni.
– fűzte hozzá Genda Noémi.
A közösségek egyik szerepe az egyének identitásának megtartása. A Liszt Intézet egyik fő célja, hogy a magyar kultúrát elvigye a fogadóországokba, mondta Venyercsan Pál, de külön feladata, hogy az összetartozás érzését is erősítse azokban az országokban, ahol magyar közösségek élnek, mint például Szlovákiában. A néptánc nemcsak a Kecskeméti Táncegyüttesben visszahúzó erő, így van ez a Felvidéken is, mondta Kassai Zsuzsanna. „Aki egyszer megízleli a néptánc ízét, azt az nem engedi, és ezt csak szívvel és lélekkel lehet művelni a legkisebb korosztálytól kezdve” – mondta.
Nagy Csomor András szerint a film és a benne elhangzott szolgálat gondolata azért is jó, mert arra ösztönöz, hogy ahol nincs közösség, ott csináljunk valamit. „Ahol meglévő hagyományaink meg működő rendszereink vannak, azokat okosan működtessük, az igazi nehézség meg az, hogy ahol meg nincs, ott csináljuk meg, mert az otthonunk csak akkor lesz jó és élhető” – mondta, hozzátéve, a közösségek fenntartását és népszerűvé tételét nagyon fontosnak tartja.
– tette hozzá.
Zoboralján több dolog adja a megtartó erőt, mondta Ladányi Lajos. „Egyrészt a magyar iskola, a magyar óvoda, a vallási és egyházi közösségek, a néphagyomány, leginkább a népzene és a néptánc, a hagyományos falusi élet, azon belül is az ünnepek és a hagyományok megtartása” – mondta, hozzátéve, ez az a megtartó erő, ami számunkra a nyelvi folytonosságot is biztosítja, és ebben van mindannyiunknak nagy felelőssége. „Ha él a nyelv, él a közösség is” – mondta, hozzátéve, óriási felelősség számunkra az intézményeink, iskolák, óvodák, kulturális és hagyományőrző szervezetek fenntartása. Ha ezek nincsenek, az identitás könnyen elvész.
– fűzte hozzá Ladányi Lajos.
A megfogalmazott véleményekből is egyértelmű, hogy az otthon fogalma egy kisebbségi magyar számára összetett, érzelmi és kulturális rétegekből álló jelentéssel bír, és gyakran túlmutat a puszta földrajzi helyszínen, s a közösségeknek rendkívül nagy szerepük van a megtartásban. A közösségépítés alapvető célja az összetartozás érzésének erősítése, ami az egyéni jóllétre és a csoportos teljesítményre is pozitív hatással van. Olyan támogató közeget teremt, ahol a tagok motiváltabbak és elkötelezettebbek lesznek a közös célok iránt. Ezért fontosan a pozitív példák, mert azok ösztönzőleg hathatnak másokra is.
