Nyugdíjasként újra anyaszerepben
Újév másnapján látogattam Kürtre Kanyicska Gitához, aki alighogy nyugdíjba ment, máris két gyermek nevelése szakadt a nyakába. Meglepődöm, micsoda jókedvűek a gyerekek a nagymamával együtt. A két testvér – a hatodikos Kubko és a harmadikos Dorinka – megható módon ragaszkodnak egymáshoz, az asztalnál is együtt keresgélnek a világhálón vicces dolgokat, amit aztán a nagyinak is meg kell néznie.
A gyerekek elmondják, a köbölkúti szlovák iskolába járnak, nem kitűnően, de azért jól megy nekik a tanulás. Jakub Ronaldóhoz hasonló kiváló focista szeretne lenni, tavasztól jár a kürti ificsapatba, első gólját is berúgta már. Dorinka a tánckör lelkes tagja, idővel táncosnő lesz. Most legalábbis erről álmodik.
– Kubko Csehországban kezdte az iskolát, idekerülésekor az iskolai nyelvváltással nem szeretettem volna további traumát okozni neki, azért jár szlovák iskolába. Dorinka is csak csehül beszélt, de hihetetlen gyorsan, fél év alatt megtanult magyarul a kürti magyar óvodában – emlékezik a nagymama.
Öt évvel a történtek után már emóciók nélkül mesél arról, hogyan kerültek hozzá kisebbik fiának gyermekei. Elmondja a gyerekek itt születtek ebben a házban, akkor még a fia itt lakott cseh nemzetiségű párjával. Később Andódra költöztek, ahol alaposan megromlott a viszony a fiatalok között, a nő bántalmazásért feljelentette élettársát, aki ezért börtönben is ült. Az anyjuk ezek után Csehországba vitte a gyerekeket, de mivel „szerette a szabadságot”, egyre inkább a terhére voltak.
– 2019-ben mondtam a menyemnek, egy hétre elhozhatja hozzám a gyerekeket, mert van egy szusszanásnyi időm, a későbbiekben pedig elfelejtett értük jönni. Eleinte hívogattam őt – vagy felvette, vagy nem a telefont – hazudozott mikor jön, majd arról, miért nem tud jönni. Nyolc hónapig a nyugdíjamból tartottam el őket, rengeteg utánajárással végül én lettem a gyámjuk. Az meg se fordult a fejemben, hogy otthonba adom az unokáimat, hiszen szeretem őket és ők is ragaszkodnak hozzám. A gyerekeket az anyjuk nem látogatja, állítólag valamilyen kezelés alatt áll, az apjuk igen, de attól függ, milyen állapotban látom, vagy megengedem neki, hogy találkozzon velük, vagy nem – mondja el a nagymama. Kubko hozzáfűzi, anyja mostanság küldött neki néhány mobilüzenetet, azt írta, még egy hónap kezelés és kiengedik.
– Teljesen felforgatta az életemet, hogy az unokáim hozzám kerültek.
A nyugalmas nyugdíjas évek helyett „anyuka” lettem. Megvan már a napi rutin, fél hatkor kelünk, elkészítem őket az iskolába, majd takarítok, főzök, intézkedek még délelőtt, mert beteges vagyok, így délutánra elfáradok.
Amikor megjönnek az iskolából, tanulunk, beszélgetünk, társasjátékozunk. Szerencsére jól tanulnak. Jönnek hozzánk barátok, vagy ők mennek az osztálytársakhoz. Anyagilag igyekszem nekik a legtöbbet megadni, bár zsonglőrködni kell a pénzzel. Elmehetnek kirándulásokra, Kubko nemrég kapott focilabdát, Dorinkának fizetem a tánckört. Azt tartom, hogy amit a gyerekekbe fektetek, az visszajön – meséli a nagyi és szeretettel néz unokáira.
