2022. január 2., 12:13

Nyitra: Szent Emmerám-székesegyház - KÉPEKKEL

A 12. századtól, amikor Könyves Kálmán megalapította a nyitrai püspökséget, a Szent Emmerám-templom székesegyház lett. Ma három egymástól építészetileg elkülöníthető részből áll.

nyitra
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Görföl Jenő

Az épületegyüttes legkorábbi része a román rotunda, amely a 11. század első felében épült Szent Emmerám tiszteletére Szent István felesége, Gizella patronálásával, aki a szent tiszteletét Bajorföldről hozta magával.

Az úgynevezett felső templom 1330 és 1355 között épült, de nem úgy, hogy a rotundát megnyújtották volna, hanem azzal összekapcsolva egyhajós gótikus csarnokot építettek. Ennek a felső templomnak legértékesebb része a Megváltó-főoltár.

Az úgynevezett alsó templomot 1621 és 1642 között építették hozzá. Ennek főoltárán látható egy dombormű, amely a Levétel a keresztről jelenetet ábrázolja. Az alsó templom része a székesegyház és a vár képét meghatározó torony. Az alsó templom bejárata egyébként az egész székesegyház bejárata is.

Megjelent a Magyar7 2021/51-52. számában.

nyitra
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.