Nyitra megyében búgnak az utakon a munkagépek
Öt járásban folytatja másod- és harmadrendű utak felújítását Nyitra megye önkormányzata és a Regionális Útkezelő és Útkarbantartó Vállalat.
A Lévai, a Nyitrai, a Nagytapolcsányi, az Érsekújvári és a Komáromi járásban a nyár végéig tartanak a felújítások.
Csütörtökön kezdődött a III/1461-es út felújítása Csallóközaranyos belterületén.
A Lévai járásban a Peszektergenye-Lontó szakaszon, a Nyitrai járásban Nagyemőkénél, a Nagytapolcsányiban Malé Bedzany és Veľké Bedzany között, az Érsekújváriban pedig Köbölkút és Gyiva között.
A felújítandó szakaszok teljes hossza 7,8 kilométer.
– tájékoztatott Marek Horský, az útkezelőség munkatársa.
Branislav Becík megyeelnök felhívta a figyelmet, hogy további ilyen beruházásokat terveznek.
– mondta a megyeelnök.
Nyitra megyéhez közel 500 kilométernyi másodosztályú, és több mint 1500 kilométernyi harmadosztályú út tartozik. Nemrég arról számolt be, hogy az elmúlt három és fél évben több mint 300 kilométernyi szakaszt újítottak fel.