Nyelvháború vagy törvényes nyelvvédelem Érsekújvárban?
Szlovák-magyar nyelvháború tört ki Érsekújvárott, számoltak be minap a médiumok a Denník N és a magyar nyelvű változata, a Napunk cikke nyomán. Néhol a háború helyett „csak” nyelvi viszályról írnak a szenzációt hajszoló újságok.
Pedig nincs itt se háború, se viszálykodás! Csupán a törvényes keretek betartására irányuló civil kezdeményezés és ennek törvényes indoklása (az útmutató szövegét bárki megtalálja a kisebbségi ügyi kormánybiztos honlapján. A leggyakrabban előforduló kifejezések ajánlott szlovák-magyar fordításai Érsekújvár honlapján is megtalálhatóak). Továbbá egy kormánybiztosi felszólítás a rendelet betartásának elmulasztásáért felelős vállalkozókhoz.
A másik oldalon pedig az erre reagáló tiltakozási hullám a vállalkozók részéről. Ez utóbbi eléggé érthetetlen, ellentétes minden üzleti érdekkel, mivel nem kívánja megszólítani a város 24 százalékát alkotó magyarságot.
Törént ugyanis, hogy a majdnem 23 ezer tagot számláló Érsekújvár én így szeretlek közösségi csoport rendszeres és kitartó munkával igyekszik felhívni a helyi vállalkozók figyelmét a városban a kétnyelvűség betartására, mint kisebbségi jogra. Amennyiben nem járnak sikerrel, panasszal fordulnak a kisebbségügyi hivatalhoz, amely eddig több mint 400 bejelentést kapott ezzel kapcsolatban, túlnyomó többségük egyetlen várost, Érsekújvárt érint. Vagyis több, mint 400 helyi vállalkozó figyelmen kívül hagyja a törvény ide vonatkozó passzusát, illetve a városban élő magyarokat is.
A szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelet megerősítette, hogy ebben az ügyben a kétnyelvű feliratok számonkérőinek van igazuk az ezt elutasító, tiltakozó vállalkozókkal szemben.
„Mivel a törvény explicit módon nem tünteti fel a konkrét információkat, általánosan az állampolgárok élete, egészsége, vagyona vagy biztonsága veszélyeztetésére vonatkozó információknak tekinthető minden olyan, a fogyasztóknak szóló információ, amelyet vállalkozók a hatályos jogszabályok alapján kötelesek feltüntetni”.
Semmilyen háború nincs tehát Érsekújvárban! Csupán arra mutat rá a csoport, azt követelik, ami jogosan kijár a felvidéki magyaroknak. Szomorú viszont, hogy ezzel még mindig foglalkozni kell, nem természetes a városban és bizonyára más településeken sem a kétnyelvűség elfogadása. Sőt, kényelemből, nemtörődömségből a magyar származású vállalkozók között is akadnak olyanok, akik csak az állam hivatalos nyelvén tüntetik fel üzlethelységük, vállakozásuk feliratát. Pedig a kétnyelvűség nem megoszt, hanem összeköt. Azt jelzi: ebben a városban számít, hogy milyen nyelven szólítanak meg, mert egyenrangúak vagyunk!
Félreértés viszont, hogy csak akkor lehet béke a térségben, amikor kussol és nagyokat bólogat a felvidéki magyarság, száműzi belső önazonosságát.
Az viszont erős túlzás, hogy a Denník N és a Napunk háborúval ijesztgeti az olvasót célzott csúsztatással, nem titkolt szenzációkeltési szándékkal.
