2020. szeptember 9., 23:07

Növelni az Ipoly és Duna mente látogatottságát

Muzsla és Ipolydamásd önkormányzatai közel 50 ezer eurós támogatást kaptak abból az Interreg kisprojektből, amely az Ipoly és Duna mente látogatottságát hivatott megnövelni. Farkas Iván Muzsla polgármestere, Rományik Ferenc Ipolydamásd polgármestere és Csókás Judit projektmenedzser sajtótájékoztatón mutatták be a pályázatot.

Ipolydamásd polgármestere elmondta, a község a régió látogatottságának megnövelése céljából újította fel, bővítette és tette komfortosabbá a - szabadtéri színpad, közösségi játszótér szomszédságában elhelyezkedő - vizesblokkot, amely a sportpályához tartozik. Megújultak a víz- és elektromos vezetékek, a munkálatokat a sportrendezvényeken résztvevők növekvő száma is indokolja. A felújított épület átadása szeptember 4-én valósult meg, ahol a projektpartner Muzsla község lakosain kívül részt vettek nemzetközi hagyományőrző szervezetek is. Az építmény a már nyertes Ipolyfest SK-HU pályázat megvalósítását is segíti majd.

muzsla-interreg-2.jpg

Kiemelte, azért is nagyon fontosak ezek a határon átnyúló pályázatok, mert a települések közti összefogásnak sokkal nagyobb értéke van, mint a felújított épületeknek.

Vállalták, hogy három éven belül háromezer fővel növelik a térség látogatottságát.

Muzsla községben a projekt keretében befejezték azt a szabadtéri színpadot, amely a község központjában található, és a jövőben számos kulturális és hagyományőrző rendezvény helyszínéül szolgál majd. A 110 négyzetméter alapterületű színpad és a térkővel kirakott előtér kiváló lehetőséget nyújt akár országos vagy nemzetközi rendezvények megszervezésére, fogadására. Alkalmas lesz nagyobb tömegeket a térségbe vonzani, hiszen a pályázat célcsoportjai éppen a régió lakosai és az ide látogató turisták.

Muzsla polgármestere a helyszínen is bemutatta a kultúrház mellé épített színpadot. A kőalapra épült hatalmas faszerkezet szemre is csodás látványt nyújt. Kiemelte, ez egy teljesen új beruházás és a megvalósítás 3. fázisát takarta ki a projekt. Konkrétan a hajlított gerendákból készült födémszerkezet felhelyezését és a különböző villanyszerelési munkák elvégzését.

muzsla-interreg-3.jpg

„A színpadot 2019 augusztusában adtuk át közös, regionális hagyományőrző kulturális rendezvény keretében. Legközelebb szeptember 19-én tartunk itt szüreti ünnepséget a pályázat részeként” – tájékoztatott Farkas Iván.

Csókás Judit a projekt vezetője ismertette a részleteket. Muzsla község több mint 30 ezer, Ipolydamásd pedig több mint 22 ezer euró támogatásban részesült. Az effajta pályázatokhoz 15 százalék önrészt kellett hozzátenniük az önkormányzatoknak. A pályázatról az érintett települések kötelesek tájékoztatást nyújtani honlapjaikon és kisfilm is készül a közös kulturális rendezvényekről. A pályázati együttműködést pedig brozsúrában mutatja be a két község.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.