Neszméri Tünde: A múltat tisztelni kell és tanulni belőle
A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete a magyar szabadságharc 178. évfordulója alkalmából idén is megemlékezést tartott, amely során Kutsera József lengyel honvéd sírját is megkoszorúzták a résztvevők a pozsonypüspöki temetőben.
A megemlékezés hagyományosan a Szent Miklós-plébániatemplomban tartott ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Vadkerti József esperes-plébános celebrált.
Az alapszervezet idén 28. alkalommal szervezte meg a megemlékezést a szabadságharcban elesett hősökről, köztük a pozsonypüspöki temetőben eltemetett szabadságharcot megjárt lengyel honvédről, Kutsera Józsefről, akinek a sírjára az ő és honvédtársai tiszteletére ilyentájt minden évben elhelyezik a kegyelet és emlékezés virágait. A megemlékezés résztvevőit Foglszinger Attila, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte.
A megemlékezés ünnepi szónoka idén Neszméri Tünde Pozsony megyei képviselő, a Csemadok Országos Elnökségének tagja volt.
„Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legdicsőbb időszaka. A magyar szívek ünnepe. A fellendülés és a fejlődés a győztes történelmi események közé emeli a 178 évvel ezelőtt történteket. A magyarságot, a velünk együtt élő népekkel a többi nemzet példaképként tisztelte, a forradalom ugyanis azt példázta, hogy a szabadságért küzdeni igenis megéri.
Voltak nemzetek, melyek segíteni is igyekeztek, így többek között, a lengyelek is. Erről a szoros kapcsolatról, erről a segítségnyújtásról azonban ma már kevesebb szó esik, de itt Kutsera József végső nyughelyénél ki kell emelni ezt a testvéries hozzáállást” – kezdte Neszméri Tünde a megemlékezést.
A lengyel származású Kucsera József is részt vett a szabadságharcban, majd Püspökin telepedett le. Sírja az egyik központi helye a március 15-e alkalmából szervezett megemlékezéseknek. Itt emlékezik a városrész lakossága a szabadságharc hőseire. Emléktáblát ne keressünk a síremléken, csak az itt lakók emlékezete őrzi, hogy nevezetes személy nyugszik alatta – olvasható Kucsera Józsefről a Csemadok honlapján, az emlékhelyek rovatban.
– fűzte hozzá az ünnepi szónok.
Amint azt beszéde további részében hangsúlyozta, modern világot élünk, mégis fontos a múlt tisztelete, manapság már a kettő ötvözhető is, ezért hívta segítségül a mesterséges intelligenciát, nézzen körül az interneten, mit talál hősünkről.
Sírköve eredeti állapotában maradt fenn. A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete rendszeresen tart itt koszorúzással egybekötött megemlékezéseket. Ő az egyik legfontosabb helyi kapocs a lengyel önkéntesek és a felvidéki magyar emlékezet között. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet nyilvántartott emlékhelyként kezeli a sírját” – írja a mesterséges intelligencia.
Annak, hogy a magyar szabadságért nagyon sok lengyel is harcolt, komoly okai voltak. Kossuth 1848 őszén utasította a kormány párizsi megbízottját, gróf Teleki Lászlót, hogy az 1831-es lengyel felkelés Franciaországban élő egykori tábornokai közül többeknek ajánlja fel a szolgálat lehetőségét a magyar honvédseregben.
Annak vezetéséből ugyanis akkor még hiányoztak a kellő tapasztalatokkal rendelkező parancsnokok. Egyrészt ennek következtében érkezett a honvédsereghez Henryk Dembiński, és még nagyon sokan mások. Ők részben a magyarországi lengyel légió szervezői és tisztjei lettek, részben pedig a honvédseregben kaptak különböző posztokat, mondta a szónok.
„A bécsi forradalom leverése után Magyarországra érkezett Józef Bem is, aki, mint közismert 1848. november végén az erdélyi sereg parancsnoka lett, Dembiński a magyar főseregé, a Feldunai hadseregé, később pedig a felső-magyarországié, míg ez utóbbit később a harmadik lengyel tábornok, Wysocki vezette. A császári és királyi hadseregből pedig nagyon sokan átálltak, hogy a magyar szabadságért, és ezzel együtt saját népük szabadságáért is harcoljanak.
„Méltatlan lenne nem megemlíteni Jerzy Bulharyn ezredest, a felső-tiszai harcok során jó katonai hírnevet szerzett dandár-, majd hadosztályparancsnokot vagy az 1849 nyarán Magyarországra érkezett gróf Zamoyski Wladislaw ezredest, aki a fősereg Temesvárig tartó visszavonulása során tűnt ki. A honvédsereg vezetésébe bekerült lengyelek egyrészt szakképzett katonák voltak, másfelől, e tisztek 1830–1831-ben harctéri tapasztalatokat szereztek.
– fűzte hozzá Neszméri Tünde.
A lengyelek a Habsburgok és az 1849-ben megjelenő oroszok ellen a saját szabadságukért is harcoltak. Az 1848. december 1-jén megjelent közlöny így ír a lengyel szabadságharcosokról:
„Ma szívemelő ünnepségnek voltunk tanui. A magyar–lengyel csapat zászlójának felszentelése ma ment végbe déli 12 órakor a Nemzeti Múzeum udvarán. Délelőtt 11 órakor harmadfél száz lelkes lengyel szabadsághős vonult át fegyveresen a Duna hídján Budáról Pestre.
A pesti hídfőnél a fővárosban székelő pattantyús ezred zenekara Rákóczi indulójával fogadá a harcias csapatot, mely az összegyűlt sokaságnak szűnni nem akaró éljenzése közt ment a Nagyhíd utcán és Országúton [ma Múzeum körút] végig a Nemzeti Múzeum udvarára. Itt a porticus lépcsőzetén oltár vala rögtönözve; a lépcsőzetet, udvart és országutat megszámlálhatatlan néptömeg hullámzá végig. A csapat az épület homlokzata előtt hosszában vala fölállítva; a néptömeg közt számos lengyelek, akik a múlt fájdalmait és a jövő reményeit hozzák magukkal e magasztos ünnepélyre. […]
A katonai tisztelgés után felhozaték dobszó és tábori zene kíséretében a lengyel és magyar színeket viselő zászló; a belvárosi plébános, főtisztelendő Sámuel úr megáldá és fölszentelé azt. Leírhatatlan volt a lelkesedés. Láttunk könnyezni ősz férfiakat, kik látták a múlt viharait, s kik hajótöréseikből semmit sem mentettek ki egyebet, mint ama reményt, miképp: „Nincs még veszve Lengyelország.”
"Hiszem, hogy a múltat tisztelni kell, tanulni belőle. Hiszem, hogy a magyar történelem dicsőséges időszakait meg kell ünnepelni. Hiszem, hogy a múltunk tragédiáira emlékeznünk kell. Ez formál bennünket, alakít, persze bízom benne, hogy okulásképpen tanulunk is belőle”
– fogalmazott ünnepi beszédében a megyei képviselő, aki hozzátette ezen a napon emlékeznünk kell a lengyel-magyar barátságra is.
– zárta a képviselő.
A megemlékezést Szabó Szilvia, a pozsonypüspöki magyar tannyelvű alapiskola diákjának szavalata tette még ünnepélyesebbé. Az ünnepi beszéd után került sor az emlékezés koszorúinak és virágainak elhelyezésére Kutsera József sírjánál.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a Pozsonyi Magyar Nagykövetség Véderő-, Katonai és Légügyi Attasé Hivatalának képviseletében Gombos Tamás százados, Marek Rogowski lengyel katonai attasé, Kevický Krisztián, Pozsonypüspöki alpolgármestere, Nagy Mónika, a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, Szelepcsényi Sándor a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetének tiszteletbeli tagja, Pozsonypüspöki lokálpatriótája, valamint Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke is.
