Népmesével telik meg a gombaszögi völgy
Megkezdődött a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntője, amelyet új helyszínen, Gombaszögben tartanak június 6-7-én.

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntője Dunaszerdahely és Rozsnyó után költözött új helyszínre, Gombaszögbe. A versenyre összesen 75 oktatási intézményből 327 fiatal jelentkezett, a nyolc regionális elődöntőt követően 70-en jutottak be a döntőbe.
Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke köszöntőjében gratulált a szervezőknek, hogy egy ilyen csodálatos helyszínre, a felvidéki magyarság számára egy nagyon fontos helyre hozták a rendezvényt. Örömét fejezte ki, hogy igény van a kutúra és a személyes találkozás iránt, amit nemcsak a népmesemondó verseny, de olyan sikeres országos rendezvények is mutatnak, mint a Petőfi-Tompa Országos Seregszemle vagy a Duna Menti Tavasz.
– mondta Bárdos Gyula.
Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet vezetője elmondta, nyolc területi fordulóból az aranysávos besorolást elért versenyzők jutottak a döntőbe. Hozzátette, az idén növekedett a résztvevők száma, többen bekapcsolódtak, mint egy évvel korábban. Hozzáfűzte, bátor és jó döntés volt Gombaszögbe hozni a verseny döntőjét, s végezetül sikeres, szerencsés szereplést kívánt a résztvevőknek.
A kétnapos országos döntő az utóbbi négy évben már fesztiváljelleget öltött, így a tényleges verseny mellett kísérőprogramok is várják a résztvevőket. A jó hangulatról a rozsnyói Sajó Banda gondoskodik, játszóházzal, népdaltanítással, táncházzal egészítik ki a programot. Hétfő este a Kolompos Együttes ad koncertet, illetve Bukovics János és Pintér Zsolt a felnőtteknek mond meséket.
Kedden a Paramisi Társulat A kiskakas gyémánt félkrajcárja előadását láthatja a közönség. A két nap visszatérő programja a népi ételkóstoló, a finom falatokat a versenyzők, felkészítők hozzák Felvidék tájairól. A Gömöri Kézművesek Társulása jóvoltából pedig kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.
