2022. február 26., 20:11

Nemzetközi elismerés Peternai Zsuzsannának

Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium igazgatója a napokban kapta kézhez a Global Education Award rangos nemzetközi elismerést. Ezt a díjat azok a vezető tanárok kapják a világ minden országából, akik kiemelkedőek hivatásukban, a tanulókat belekapcsolják a globális oktatásba és a közösséget szolgálják tevékenységükkel.

Peternai Zsuzsa
Fotó: Facebook

Peternai Zsuzsanna portálunknak elmondta, az Erasmus programnak köszönhetően rengeteg külföldi iskolával és ezáltal tanárral működnek együtt.

Egyik lengyel pedagógustársa javasolta a díjra, akivel figyelemmel kísérik egymás tevékenységét.

"Az indoklásban fel kellett mutatni az elmúlt évek munkájának pozitív hozadékát az iskola számára - fejlesztések, tehetséggondozás és projektek terén. További három igazgató kolléga (ebből 2 külföldi) megerősítésére is szükség volt. Igazat megvallva, nem sok reményt fűztem a dologhoz, ezért volt nagy a meglepetés amikor elküldték az értesítést.

Örülök, hogy vannak szervezetek, amelyek megbecsülik úgy a pedagógus, mind a vezető munkáját”

– fejtette ki.

Az igazgató asszony már több díj tulajdonosa, 2020-ban az Erasmus+ Arca lett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.