2024. augusztus 28., 19:23

Nemzeti örökségünk – Szent István-nap Megyercsen

Egy kis közösség különleges módon első alkalommal ünnepelte meg az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünket, Szent István, Magyarország első királyának szentté avatásának és az államalapítás napját.

megyecsi szent istván
Galéria
+26 kép a galériában

A szervezők rendkívül gazdag és változatos programmal várták az érdeklődőket, akik délutántól késő estig számos eseményen vehettek részt. A rendezvény fő célja az volt, hogy a résztvevők megemlékezzenek Szent István király örökségéről és az államalapításról, valamint együtt ünnepeljék magyarságunk kulturális értékeit.

Az egész eseményt Sýkora Hernády Katalin, a Szülői Szövetség tagja nyitotta meg és üdvözölte a jelenlévőket. A megemlékezés Bedecs Erika, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Megyercsi Alapiskola elnökének köszöntőjével kezdődött.
Becse Norbert ünnepi beszéde
Becse Norbert ünnepi beszéde

Beszédében hangsúlyozta, „ szívből mondunk köszönetet Magyarország kormányának, a nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.nek, valamint köszönjük mindenkinek a közreműködést, a támogatást és az odaadást. A közös munkánk kicsúcsosodása ez a mai Szent István Ünnep, amelynek története mesés. A Szülői Szövetség  első alkalommal nyújtott be pályázatot és nyertünk. A benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően tudtuk megrendezni a mai gazdag programokkal tarkított ünnepet, amelynek összeállítása során elsődleges szempont volt, hogy kizárólag felvidéki fellépőkkel tarkítsuk ezt a napot, ezzel is erősítve a közösségünket.”

Ezt követően Becse Norbert, Nyitra megyei képviselő és a Magyar Szövetség járási elnöke tartotta meg ünnepi beszédét.

megyercsi Szent István

A rendezvény egyik kiemelt eseménye a kenyérszenteléssel egybekötött ökumenikus istentisztelet volt, amelynek keretében megérkezett a Szent Korona mása vitéz dr. Sass László Sándor, az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének elnöke és Földes István, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért KHT elnökének támogatásával. A koronát látva emberi közelségben, szinte kézzel fogható módon, mindenki meghatódott. A jelenlévők érezték a történelem súlyát és az ősi magyar hagyományok mélységét, amelyet a korona szimbolizál.

Sokak számára megható és felemelő érzés volt egy ilyen ritka alkalmon részt venni, ahol a magyar nemzet egyik legszentebb és legértékesebb jelképe testközelbe került és még közös fotót is készíthettek. A Szent Korona emlékeztette a résztvevőket a közösség összetartó erejére és a nemzeti identitás fontosságára, amely generációkon átível. Az istentiszteletet a lakszakállasi református énekkar fellépése zárta.

Aranycsapat
A focirajongók számára igazi csemegét jelentett az Aranycsapatról szóló kiállítás, amelyet a községházán rendeztek meg Pallag György, a Kárpátia Sport PT elnöke támogatásával.

A kultúrműsor rendkívül gazdag volt. Fellépett a a naszvadi Sústya Citerazenekar és a Búzavirág Éneklőcsoport, Krnčan Milan, a Magyarock Dalszínház tagja, Horváth Lisa, ifjú táncművész, Oláh Ferenc, a helyi nyugdíjasklub tagja nótázott. Fergetes néptáncbemutatót tartott az alistáli Művészeti Alapiskola Hajnal Néptáncegyüttese. A néptánccsoport előadása a magyar népi hagyományok legszebb elemeit elevenítette fel, színes viseleteik és lendületes mozdulataik mindenkit magukkal ragadtak. A Pozsonyi sétatéren című Korpás Éva dalra így egy mai szóval élve „Flashmob“ tánc kerekedett. A falu apraja-nagyja táncra perdült. Elmondhatjuk, hogy a tánc tényleg közösséget épít. A közönség és a fellépők együtt élték át a zene és a tánc örömét. A helyszín néhány pillanatra egy hatalmas, boldog táncparketté változott, amelyen mindenki szabadon kifejezhette az örömét és a szabadságát.

A Crazy band
A Crazy band

Az est folyamán még fellépett Rigó Mónika, énekesnő és a ONE-H zenekar. Az ünnepség varázslatos fényjátékkal és vidám utcabállal zárult, amely méltó befejezése volt a Szent István napi rendezvénynek.

A fényjáték színes fénycsóvái és látványos effektek ragyogták be az égboltot, lenyűgözve a közönséget és emlékezetes vizuális élményt nyújtva minden résztvevő számára. A zenét a Crazy Band zenekar szolgáltatatta.

A rendezvény összességében rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen kiváló alkalmat teremtett a közösség számára a magyar kultúra és hagyományok ápolására.

Az esemény során a résztvevők nemcsak a nemzeti értékeket elevenítették fel, hanem erősítették az összetartozás érzését is. A programok gazdagsága és változatossága lehetőséget adott mindenkinek, hogy megtalálja a számára legkedvesebb tevékenységet, legyen az néptánc, éneklés, sport, vagy éppen közös tánc.

Az ünnepség egyértelműen hozzájárult a közösségi kapcsolatok megerősítéséhez, és a résztvevők számára lehetőséget nyújtott az egymás iránti tisztelet és szeretet kifejezésére is, továbbá a hagyományok átörökítésére a fiatalabb generációk számára. (Zink Vass Nóra)

1
Galéria
+26 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.