Nem zavar többé a zavaróállomás
Hamarosan végleg eltűnnek a térség panorámáját meghatározó hatalmas rádióantennák Uzapanyit határából. De mire is szolgált pontosan ez a létesítmény, és miért kell lebontani? Ennek is utánajárunk írásunkban.
A Rimaszombattól mintegy tizenkét kilométerre, Szemszúró puszta mellett található zavaróállomást 1956-ban hozták létre és technikailag fejlett toronyhálózattal rendelkezett. Előnyös földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a műsorszórás az ország területének jelentős részét, főként a Garam mentétől a Szoroskőig, kiválóan lefedte, a későbbi középhullámú adóberendezés hatótávolsága pedig az egész világra kiterjedt. Az adótorony először rövidhullámú adásokat sugárzott, majd a ’60-as évek elejétől központi utasításra a nyugati rádióadások zavarására is használták.
Ez volt a legnagyobb és legismertebb zavaróállomás az egykori Csehszlovákiában, a fő célpont pedig a Szabad Európa Rádió volt. Az állomás nemcsak zavaróhullámokat sugárzott, hanem a szocialista-kommunista ideológia terjesztésére is szolgált.
A létesítmény a Szovjetunió közvetlen irányítása alatt állt, és 115 fős személyzet működtette, amely közvetlenül Prágából, illetve Moszkvából kapta az utasításokat. Az állomást a nyolcvanas években tovább bővítették, nyolc, egyenként 170 méter magas rövidhullámú adóoszlopot építettek, amelyek több kilométeres távolságból is jól láthatók. A tornyok építéséhez használt anyagokat, főként a fémet, a Szovjetunióból szállították. A zavaróállomás összterülete mintegy száz hektár volt, amit szögesdróttal és pléhkerítéssel vettek körbe, és a katonaság felügyelete alatt állt. A személyzet szigorú szabályok szerint élt a zárt területen, a dolgozók és gyerekeik számára külön infrastruktúra – kantin és sportpálya is – épült.
A zavaróállomások (más néven rádiózavaró állomások vagy jeltorló állomások) olyan berendezések vagy létesítmények, amelyek célja más rádióadások vételének megakadályozása vagy megnehezítése. Ezeket gyakran politikai, katonai vagy hírszerzési célokra használták és használják napjainkban is.
A hidegháború idején a keleti blokk országai, köztük Csehszlovákia és Magyarország is, rendszeresen alkalmaztak zavaróállomásokat a nyugati rádiók, például a Szabad Európa Rádió, a BBC vagy az Amerika Hangja adásainak blokkolására.
A cél az volt, hogy megakadályozzák a lakosság tájékozódását olyan forrásokból, amelyek más politikai nézőpontokat közvetítettek. A zavaróállomások állami irányítás alatt működtek, gyakran a belügyminisztérium vagy a titkosszolgálatok felügyelete alatt. A zavarás főként városi körzetekben volt hatékony.
A zavaróállomás ugyanazon vagy közeli frekvencián erős, zajszerű vagy értelmetlen jelet sugározott. Ez elnyomta vagy eltorzította az eredeti adást, megnehezítve a vételét. Gyakran használtak „fehér zajt”, ismétlődő hangmintákat vagy más rádiójeleket a zavarásra.
Pál László a rádióadások zavarásával foglalkozó részlegen dolgozott. A feladatuk az volt, hogy figyelemmel kísérjék, mikor kezdődnek azok a műsorok, amelyeket zavarniuk kellett.
Amikor ezek adásba kerültek, telefonon értesítették őket, és beállították a zavaróadót ugyanarra a frekvenciára. A zavarást akkor indították el, amikor a frekvenciák pontosan egybeestek, ami egy erős, berregő hangot eredményezett, így az eredeti adást lehetetlen volt hallgatni.
A rimaszombati Lindis Miklós elmondása alapján az állomás két részből állt. Az alsó egységet, amely Balogtamásihoz közelebb helyezkedett el, a Szabad Európa Rádió zavarására használták, míg a felső rész két rövidhullámú adó működtetésére szolgált. Összesen tizenkét darab – hat 40 és hat 50 kilowattos – adó dolgozott itt, amelyekkel a nyugati rádióadások vételét igyekeztek ellehetetleníteni. A torony működését a közeli Téska településrész közelében lévő másik munkaterületről koordinálták, a zavarás intenzitását pedig folyamatosan ellenőrizték.
Az itt dolgozóknak szigorúan megtiltották, hogy bárkinek is beszéljenek az állomás működéséről, hallgatási nyilatkozatot kellett aláírniuk, amit ha megszegnek, katonai bíróság elé kerülnek és akár tízévnyi börtönbüntetés várt volna rájuk.
Az adótornyok építése során speciális darukkal emelték fel a dolgozókat és a munkaeszközöket a magasba, ám egy alkalommal tragikus baleset történt: a munkafelvonó beakadt, kifordult, és három munkás mintegy száz méteres magasságból kizuhant belőle. Ketten azonnal életüket vesztették, a harmadiknak csodával határos módon sikerült megkapaszkodnia a torony szerkezetében. A szóbeszéd szerint a szerencsés férfi másnap a kocsmában úgy mesélte, hogy még az arra repülő fecskében is megkapaszkodott volna.
Érdekesség továbbá, hogy az állomás dolgozói viharok idején teljesen biztonságban érezték magukat, mivel a földelt tornyok villámhárítóként működtek, a villámcsapások pedig még fennakadást sem okoztak az adásban – legfeljebb egy rövid pattanás hallatszott.
Csehszlovákia hivatalosan 1988 decemberében jelentette be, hogy megszünteti a Szabad Európa Rádió zavarását. A bársonyos forradalom után minden zavaróállomást sorban lekapcsoltak, így az uzapanyiti objektum jelentősége is csökkent, már csak nemzetközi rövidhullámú, illetve középhullámú leadóként működött egészen 2011 tavaszáig. A hely elhagyatottá és veszélyessé vált, az őröket elbocsátották, s csupán kamerás rendszeren keresztül figyelték a területet, amely jelenleg a Towercom vállalat tulajdonában van.
A vállalat megerősítette, hogy idén nyáron robbantással elbontják az adótornyokat. A munkálatok három szakaszban zajlanak majd, előbb az oszlopokhoz tartozó köteleket távolítják el, illetve kivágják a környező fákat és kitisztítják a robbantásos bontás által érintett zónát.
A letűnt korszakra emlékeztető adótornyot és kihasználatlan berendezéseit elsősorban biztonsági okokból távolítják el, mivel az utóbbi években kíváncsiskodók és adrenalinfüggők célpontjává vált. A tájsebnek és vizuális szennyezésnek is felfogható egykori zavaróállomás, amely fontos szerepet játszott a hidegháborús rádióháborúban, hamarosan a földdel válik egyenlővé a környék és a lakosság egy részének nagy megelégedésére.
Megjelent a Magyar7 2025/18. számában.
