Negyvenhat év a görög-katolikusok szolgálatában

Ennek köszönhetően már gyermekként meghallotta az Úr hívó szavát. Bár Szlovákiában nagyobb tömbben csak Kassa, illetve Eperjes megyében élnek görögkatolikusok, 1968 és 1990 között a teológusképzés kizárólag Pozsonyban, a Komenský Egyetemen folyt.

A teológia elvégzése után visszakerült a szűkebb pátriájába.

Emlékeim szerint a szemináriumban szigorú, vallásos életet éltünk, naponta csupán két órát tölthettünk az épületen kívül. Az ötéves képzés befejezését követően úgy alakult a sorsom, hogy ismét visszakerültem a keleti végekre, a Tőketerebesi járás Céke nevű községébe. Itt született meg első két gyermekünk is. Amíg Cékén szlovákul folyt a szertartás, addig a szomszéd községekben, Imregen és Szürnyegen magyarul tartottam. Négy év elteltével Ján Hirka későbbi püspök Kassára hívott, ahol káplánként folytattam a munkát. Aktív papi tevékenységem 1999-ben Kisszebenben ért véget, ahol 8 éven át parókusként szolgáltam. A rendszerváltást követően püspök úr Eperjesen megszervezte a teológiai kart a P. J. Šafárik Egyetemen, és mivel az új karnak nem voltak tanárai, ő hívta meg mindazokat, akiket alkalmasnak tartott a feladatra. Ekkor kerültem oktatóként én is a tanszékre, ahonnan 2020-ban vonultam nyugdíjba, mint az Eperjesi Egyetem Görögkatolikus Teológia Karának litur-  giaprofesszora.

A papi feladatok mellett mekkora kihívást jelentett a növendékek oktatása?

A pap, az orvos és a tanár nem szakmát, hanem hivatást választ magának. Papként és tanárként egyaránt ismereteket adunk át, így nem tartottam a tanári feladatokat tőlem távol álló kihívásnak. Rám bízták a liturgia, a szertartástan, az ének és a tipikon tanítását. A tipikon olyan szertartásrend, amely részletes liturgikus utasításokat tartalmaz, azaz előírja, hogy az egyes szertartásokon mikor minek kell elhangoznia. A rendszerváltás utáni első nyolc esztendőben rengeteg fiatal jelentkezett a teológiai karra. Erre nagy szükség is volt, hiszen sok volt a betöltetlen hely, nagy hiány volt a görögkatolikus papokból.

Voltak magyar tanítványai is?

Természetesen, bár nem sok, húsz növendékből egy-kettő. Ez az oktatás bentlakásos, ahol szombatra és vasárnapra is biztosítunk a növendékeknek programot. Általában csak karácsony és húsvét idején szoktak a kispapok hazalátogatni. 1999-ig párhuzamosan voltam egyetemi tanár és parókus, majd 1999-től 2020-ig már csak oktattam. 2020 júniusában végleg nyugdíjba vonultam.

Említsük meg, hogy tavaly szeptemberben Szent Atanáz-díjat kapott a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Milyen kapcsolatban állt a nyíregyháziakkal?

A Hittudományi Főiskolán is oktattam. A felkérést egy régi barátságnak köszönhettem, amely egy máriapócsi zarándoklat alkalmával köttetett. Még kispapként találkoztam itt oltártestvéremmel, a Magyarországon élő Iváncso Istvánnal, aki hozzám hasonló pályát választott. Ő a nyíregyházi főiskola professzora lett, és amikor a kárpátaljai kispapok lehetőséget kaptak arra, hogy Nyíregyházán végezzék a teológiai tanulmányaikat, illetve ezzel párhuzamosan a már felszentelt papok doktori képzése is zajlott, meghívtak, hogy én tanítsam számukra az ószláv nyelvet. Jó volt látni és átélni, mekkora érdeklődés övezte ezeket az órákat. S ha már Nyíregyházán voltam, felvetettem Eperjes és Nyíregyháza intézményei között az együttműködés lehetőségét. Az ötletet mindkét fél örömmel elfogadta. Azóta sportrendezvények, püspökszentelés  kapcsán látogatjuk egymást, szervezzük a két intézmény liturgikus tudományos együttműködését. Miután nyugdíjba vonultam, az eperjesi teológiai karon nem maradt magyarul beszélő tanár, ezért azt ajánlottam, hogy a kapcsolat fennmaradása érdekében a Szlovákiából származó, Nyíregyházán tevékenykedő Gyurkovics Miklós lépjen a helyembe, hiszen ő beszél szlovákul is. Távozásom alkalmából nagy megtiszteltetés ért Nyíregyházán. A 20. alkalommal átadásra kerülő Szent Atanáz-díjat, amelyet a mindenkori nagykancellár a tanári kar döntése alapján adományoz, 2020-ban nekem ítélték. Az indoklás szerint ezt a kitüntetést mindig olyan oktatónak vagy hallgatónak adják, aki kiemelkedő teljesítményével hozzájárult a főiskola hírnevének öregbítéséhez.

Utólag is gratulálunk, professzor úr! Önnek öt gyermeke született. Akad közöttük, aki az apja nyomdokába lépett?

Igen, az egyetlen fiúgyermekem, aki a keresztségben szintén a Béla nevet kapta. Ő is Eperjesen kezdte meg a tanulmányait, amelyeket Németországban fejezett be, ahol a doktori képzést is elvégezte, majd hazatért Kassára. Átlépett a Kassai Egyházmegyébe, ahol a magyarok püspöki helynöke lett, tehát ő intézi a magyar nyelvű parókiák ügyeit.

Most, hogy végleg nyugdíjba vonult, nem gondolkodott el azon, hogy visszatér Bodrogközbe, a gyökerekhez?

A felújított szülői ház ma is áll Zétényben, ahol mindig remekül érezzük magunkat. Sohasem szerettem volna a Bodrogköztől elszakadni, hiszen ma is zétényinek vallom magam, bár az isteni rendelés másképp alakította a sorsomat. A hétvégéket, szünidőket mindig is Zétényben töltöttük, ahová nemcsak a gyerekek, hanem már az unokák is szívesen ellátogatnak. Ennek ellenére Kassán maradunk, mert az évtizedek során felhalmozódott betegségek megkívánják tőlünk, hogy az orvosaink közelében éljünk. 

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/4. számában)