Négy felvidéki személyiség vehetett át magyar állami kitüntetést a rimaszombati díjátadón
Négy felvidéki magyar személyiséget tüntettek ki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a magyar nagykövetség és a kassai főkonzulátus által szervezett fogadáson Rimaszombatban.

A Gömör-Kishonti Művelődési Központban (az egykori Iparoskör épületében) tartott ünnepségen Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete köszöntötte a vendégeket.
Beszédében kiemelte az 1823-as esztendőt, amely kivételesen gazdag termést hozott a magyar kultúra és politikatörténet számára. Ekkor született Petőfi Sándor, Madách Imre és gróf Andrássy Gyula, akik mindannyian egy olyan eseménysor részesei voltak, amelynek tengelyében az 1848-49-es forradalom áll, s amely megteremtette a modern Magyarországot és a modern magyar nemzetet.
– hangsúlyozta Balogh Csaba, rámutatva, hogy nincsen ez másként ma sem. A közösségünk által viselt felelősség ki kell, hogy egészítse az egyéni boldogságunk iránti igényünket. A felelősség pedig a részvételben, a cselekvésben nyilvánul meg. Ünnepi beszéde végén megtiszteltetésnek nevezte, hogy ismét együtt ünnepelhetjük nemzetünk legszebb, leglelkesítőbb pillanatait, majd Isten áldását kérte az egész felvidéki magyar közösségre.
Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja a díjátadást követően portálunknak elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy most közös helyszínen valósulhatott meg az ünnepi alkalom, a pozsonyi nagykövetség és a kassai főkonzulátus közös szervezésében. "Ezzel szeretnénk kifejezni, hogy mi valóban egységben gondolkozunk, hiszen együtt erő vagyunk, szerteszét pedig gyöngeség. Az, hogy ezen az ünnepen állami kitüntetéseket tudunk átadni, az hosszú évtizedek munkájának az elismerése és itt is szerettük volna megmutatni, hogy az ország keleti, középső és nyugati részéből ugyanúgy elérheti ezt bárki" – tette hozzá a főkonzul.
