2021. október 25., 12:52

Nagyszüleink fortélyai ma is hasznosak!

A kerti termények, gyógy- és fűszernövények hagyományos, egészséges módon történő feldolgozásával, valamint a gömöri rongylábtörlő szövésével ismerkedhettek meg az érdeklődők Lekenyében, a PRO LE-TI Polgári Társulás égisze alatt működő KézÜgyes Nők Köre rendezvényén.

PRO LE-TI, KézÜgyes Nők Köre, Lekenye,
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: PRO LE-TI

A KézÜgyes Nők Köre 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy egymásra találjanak az ügyes kezű, hagyományos módon alkotó, a háztáji termények feldolgozását ismerő hölgyek, tapasztalataikat kicseréljék, tudásukat pedig megismertessék az érdeklődőkkel. Összejöveteleiken az idén már készítettek almapépet, almakompótot, házi készítésű sült teát, dzsúszt, szárítottunk csalánt, csipkét, almát, körtét, amelyből a téli hónapokra finom tea készíthető. Ezúttal a kerti termények, a gyógy- és fűszernövények hagyományos feldolgozását mutatták be, a résztvevők nadálytőből és körömvirágból kenőcsöt, pitypangtőből pedig tinktúrát készíthettek, illetve elsajátíthatták a gömöri rongylábtörlő szövését.

PRO LE-TI, KézÜgyes Nők Köre, Lekenye,
Fotó:  PRO LE-TI

Beke Beáta, a PRO LE-TI Polgári Társulás elnöke rámutatott, lassan elveszik elődeink tudása, a fiatalabb generációknak nincs elég tapasztalata a megörökölt gyümölcsösök megfelelő kezelésével, a termések feldolgozásával kapcsolatban, a régi, haszontalannak tűnő kacatokból pedig sokszor hasznos dolgok készíthetők. „A fogyasztói társadalom arra nevel, hogy mindent vásároljunk meg, ami pedig nem kell, dobjuk ki. Pedig a kinőtt, elrongyolódott ruhákból rongylábtörlőt tudunk készíteni. A nagymamáink után maradt cérnákból, fonalakból egyéb mutatós, hasznos terméket lehet előállítani háztartásunkba, és még nem beszéltünk a saját kertünkben termett, egészséges gyümölcsökről, amelyek tárolási fortélyait elődeink, nagymamáink nagyon is jól ismerték. Ezen tudás átadásán dolgozunk” – mondta.

A KézÜgyes Nők Körének foglalkozásai keretében a tagok hagyományos technikákat tanulnak meg, a „nagyi-féle fortélyok” alkalmazásával a kevésbé tehetős családok is elkészíthetik a háztartásban hasznos, hagyományos használati tárgyakat, kézműves termékeket, népi játékokat, feldolgozhatják kertjük terményeit.

PRO LE-TI, KézÜgyes Nők Köre, Lekenye,
Fotó:  PRO LE-TI

Beke Beáta hozzáfűzte, terveik között még sok érdekesség szerepel, például újabb vásárt terveznek rendezni, amelyen a térség háztáji termelői, méhészei, kézművesei kínálhatják portékáikat, az érdeklődők megismerhetik a KézÜgyes Nők Köre tagjai által készített termékeket és megkóstolhatják a gasztronómiai finomságokat.

PRO LE-TI, KézÜgyes Nők Köre, Lekenye,
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.