2021. augusztus 11., 17:27

Nagyszombat megyében e hétvégén csak szombaton fognak oltani

A hétvégén Nagyszombat megyében csak szombaton (augusztus 14.) fognak oltani a COVID-19 betegség ellen. Az érdeklődők három bevásárlóközpontban, valamint a pöstyéni nagy kapacitású oltóközpontban vehetik majd fel az oltást. A többi oltóközpont hétvégén nem lesz nyitva. Erről a megye kommunikációs osztálya tájékoztatott szerdán.

Oltás Nádszegen Janssen

A Janssen egyadagos vakcinájával egy nagyszombati, egy szenicei és egy dunaszerdahelyi bevásárlóközpontban fognak oltani, 10 és 17 óra között. A pöstyéni fürdőszigeten található nagy kapacitású oltóközpontban a 16 évnél idősebb érdeklődők vehetik majd fel a Pfizer/BioNTech védőoltását, 8 és 16 óra között.

A második adagot is be fogják szúrni, amennyiben az első dózis beadása óta eltelt több mint négy hét, és ezt az érdeklődő igazolni is tudja. Minden oltópont fogad előre nem regisztrált oltakozókat is. 

Az érdeklődőktől a személyi igazolványukat, az egészségbiztosítási kártyájukat és a kitöltött kérdőíveket fogják kérni. A kiskorú érdeklődőket csak a törvényes képviselőjük kíséretében fogják beoltani, ez vonatkozik a második dózisra is. Bővebb tájékoztatást a zdravazupa.sk weboldal nyújt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.