Nagyölvedi megemlékezés Szilárd János honvéd sírjánál
2022. március 15-én Nagyölveden rendhagyó módon emlékeztek az 1848/1849-es forradalomra és szabadságharcra. A helyi katolikus temetőben nyugvó honvéd, Szilárd János sírjánál annak ükunokája, Tucsni András mondott ünnepi beszédet.
Szilárd János – Stantzel János Tivadar néven – 1832. május 23-án született Esztergomban, Stantzel János reverendaszabó és Staindel Terézia fiaként. Középiskolai tanulmányait is Esztergomban végezte. Papnak készült, a szabadságharc kitörésekor a pozsonyi Emericanumban filozófiát tanult. Önként jelentkezett honvédnek 1849. május 13-án, és részt vett Buda ostromában. 1849. május 30-án került az Ujházi-vadászcsapathoz, amely a VII. hadtest kötelékében harcolta végig a nyári hadjáratot. Július 20-án fővadásznak nevezték ki. Ahogy azt Balogh Máté hadtörténész összefoglalta, a fegyverletétel tényéről értesülve Szilárd hazaszökött Esztergomba, jóakaróinak köszönhetően elkerülte a kényszerbesorozást és felelősségre vonást:
Öt évig volt az Esztergomvidéki gazdasági egyesület titkára. Feltehetően 1855-ben vette feleségül Vimmer Máriát (1827–1906), akitől öt felnőtt kort megért gyermeke született: Iván, Anna, Imre, Ferenc és Gyula.”
A harcok során szerzett élményeit Szilárd János papírra vetette.
– olvashatjuk az élvezetes stílusban íródott műben, amely öt fejezetre tagolt, összesen 124 számozott, nyolcadív méretű oldalt tartalmaz. Első részét 1849. augusztus 22-én vetette papírra, a többi fejezet 1850 és 1851 között íródott.
A hadtörténész egy bevezető tanulmányt és jegyzeteket is írt a naplóhoz, amelyhez a Magyar Történelmi Társulat elnöke, Hermann Róbert történész írt előszót, hiszen a visszaemlékezés 2019-ben a budapesti Püski Kiadó gondozásában kötetben is megjelent, s a Magyar Katolikus Rádió jóvoltából hangjáték is készült belőle.
Különösen jól lehetett őket hegyi és erdei harcban alkalmazni. A sor- és a határőr gyalogság elöltöltős, huzagolatlan, szuronyos lőfegyverekkel harcoltak. Emiatt csak sortüzük volt igazán hatásos” – részletezte a kiadvány előszavában Hermann Róbert.
Balogh Máté szerint a visszaemlékezés a mindennapi katonai teendőkön túl részletesen ismerteti a VII. hadtest útvonalát, a különböző állomásokat, egészen a világosi fegyverletételig, továbbá érdekes adalékokkal szolgálhat többek között Győr feladásának körülményeiről 1849 júniusának végén, valamint a Komárom környéki harcokról is. Nyomon követhetőek általa a VII. hadtest folytonos összeütközései a cári orosz intervenciós csapatokkal, de a hadi eseményeken kívül a hadtest katonáinak hangulatáról és a hadsereg állapotáról is részletes ismertetést nyújt. Ezen felül érdekes adalékul szolgálhat a vadászcsapatok harcászatát illetően is.
A volt 48-as honvéd és érseki uradalmi felügyelő sírja a nagyölvedi katolikus temetőben található. A helyiek március 15-én itt hajtottak fejet emléke előtt. Amint azt a megemlékezés során Szilárd János ükunokája, Tucsni András megfogalmazta, mindennek van története: egy szabadságharcnak, egy népnek, egy nemzetnek és egy embernek is; ez a történet mutatja meg, hogy honnan jöttünk. Beszédében a megjelent nagyölvedi alapiskolás tanulókhoz is szólt:
Főleg a fiatal nemzedékek tagjait kérem arra, hogy kérdezzék meg a szülőket, hogy ki volt a mama, ki volt a papa, ki volt a dédpapa, s ki volt a dédpapának a papája… Mindenkinek van története, és ezt a történetet az eszünkben, a lelkünkben és a szívünkben hordozzuk.”
