Nagykürtösi olvasóink már szombaton strandolhatnak – felemás megnyitó
Szombaton (június 10-én) nyitja meg az idei nyári szezont a nagykürtösi strand.

A programokat azonban az időjárás miatt lemondták, a megnyitóval egybekötött rendezvényt pedig más időpontra halasztották – közölte Marian Vrško, a nagykürtösi sportlétesítmények igazgatója.
Tavasz folyamán karbantartották a lépcsőket, lefestették a csúszdákat, a játszóteret és a kerítést. Megújult strandröplabda pálya, gyerekeknek ugrálóvárral kedveskednek, és új asztalok is várják a látogatókat a büfék előtt.
A teljes minigolf terület felújítás alatt áll, július végén ott lesz a Szlovák Minigolf Bajnokság”
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a fedett uszoda egész nyáron használható lesz.
Vršek szerint az uszoda felújítása, beleértve a nagy uszoda fóliájának cseréjét is, hozzávetőleg 110 ezer euróba került. Azt is közölte, hogy ezt a város költségvetéséből fizették ki. Hozzátette: nyáron három medence áll a látogatók rendelkezésére - kültéri, fedett és gyermekmedence.