2021. július 9., 14:20

Mintegy kétszáz ember tüntetett a párkányi Mária Valéria hídon az ingázás korlátozása miatt - Képekkel

A kora délutáni órákban 200-250 ember zárta le a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria hidat, hogy a nem régiben bevezetett, szerintük diszkriminatív korlátozások ellen tiltakozzanak. Ahogy arról portálunk korábban beszámolt, augusztustól csak azok ingázhatnának határon túli munkahelyükre, akik oltással teljes védettséget szereztek, a korábbi "tesztelős" kivétel tehát megszűnik. Helyszíni riport.

párkány tüntetés
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára

A tömegben beszélgető kisebb csoportokat és a felszólalókat hallgatva az derült ki, a legtöbbek szerint nem a politika felől kell megközelíteni ezt a kérdést, ugyanis tűrhetetlen, hogy az állam különbséget tesz oltott és nem oltott emberek között. Sokan azt hangoztatták, a választás szabadsága alkotmányos előírás.

Voltak, akik attól féltek, ha a kormány mostani intézkedését szó nélkül hagyják, a következő lépésben elrendelik, csak az oltott gyermekek mehetnek ősztől iskolába.

A tüntetés ideje alatt, nagyjából másfél órára lezárták a hidat, a helyszínen rengeteg volt a rendőr. Érkeztek tüntetők Magyarországról is, sok esztergomi nehezményezte a szlovák kormány eljárását. A demonstráción több alkalommal is felhangzott a szlovák himnusz, s bár néhányan voltak a tömegben, akik a magyar Himnusz eléneklését is kérték, erre végül csak a tüntetés vége felé került sor.

A tüntető tömegben néhány politikus is felbukkant, például a Hlas-SD politikusa, Branislav Becík.

Az emberek nagy része úgy vélte, az lenne a legjobb, ha nem kellene teszteltetniük az ingázáshoz, de, ha már mindenáron muszáj, legalább az állam térítse ennek költségeit. 

A helyszínen egy temetkezési vállalkozóként bemutatkozó férfi is rövid beszédet mondott, majd elhelyezte koszorúját a híd lábánál, a szalagon felirattal: "Isten veled Szlovákia"

párkány tüntetés
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.