Minorma Mentorprogram, a tehetség jegyében
A Minorma Polgári Társulás idén nyolcadszor hirdette meg Mentorprogramját, melynek célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok elismert szakmai mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába.

Önmegvalósítás, kreativitás, határtalan alkotás- többek között ezek jellemezték az idei Minorma Mentortábort, melyet idén is Rimakokaván szerveztek. Július 2. és 7. között 25 tehetséges fiatal kamatoztathatta tudását a megadott művészeti ágazatok egyikében. A kéméndi Tóth Kitti és a dunaszerdahelyi Marton Máté a kreatív írás szekcióban sajátította el az újságírás alapjait, de szépirodalommal is foglalkoztak Bőd Titanilla és Veres István mentorálásában.
- mondta el Kitti.
„Az idei tábori újság Bemászhatunk címmel jelent meg, ami egy itt megélt élmény eredménye. Témákban igazán színesre sikeredett. Vannak benne hétköznapibb írások, mint például interjú az egyik mentorunkkal, de volt, aki horror történetet írt egy Felíciáról, illetve nekrológ is született egy szarvas emlékére, aki tavaly rendszeresen meglátogatott minket. Szóval tényleg csak a képzelet szabott határt az írásnak” - avatott be Máté.
„Próbáltunk picit jobban bánni a fényképezőgéppel, megpróbálni a manuális módot, a különféle beállításokat. Hogy kell beállítani az érzékenységet, a rekeszt, a zárat. Úgyhogy ezeket gyakoroltuk és témákat kerestünk”- magyarázta a mentor.
Akik a színek és formák, a ceruza és az ecset világában mozognak otthonosan, azok is tudtak újat tanulni. Török Bianka tervezőgrafikus és Gyenes Gábor képzőművész idén az absztrakt motívumokra és technikákra helyezte a hangsúlyt.
- mondta Bianka.
Győry Virág, Kisudvarnokról, alátámasztotta mentora szavait. „A lényeg az önmegvalósítás volt. Maszkoltunk és kollázst is készítettünk. Én előtte még nem foglalkoztam ilyesmivel, szóval minden új volt és érdekes. Nagyon jól éreztem magam, és teljesen felülmúlta az elvárasaimat is, úgyhogy örülök, hogy eljöttem.”
A zenészek idén is a szabadlelkű vándorzenésszel, a provence-i Miqueu Montanaróval tölthették el hetüket. Közülük a párkányi Matus Lillát kérdeztük, milyen tapasztalatokat szerzett a tábor idején.
„Többféle zenei stílusba belekóstoltunk, illetve egy saját szerzeményt is létrehoztunk. Általában úgy szoktuk, hogy ha valakinek van ötlete, akkor abból közösen megpróbálunk kihozni valami érdekeset, így építkezik aztán a zene. Az idei dalunknál én írtam a szöveget, a dallamot közösen szereztük, és mindenki szólózik benne”- mondta.
A színészek Béhr Márton színművész mentorálásában Tasnádi István: Finito (Magyar zombi) című darabját dolgozták fel.
- nyilatkozta Molnár Lóránt, Galántáról.
A táncos szekciót Gyepes Bianka, táncművész vezette, aki még a tábor kezdete előtt megkérte a mentoráltjait, hogy hozzanak magukkal egy személyes tárgyat, ami közel áll hozzájuk, és valamilyen élmény kötődik hozzá.
Arra törekedtem, hogy próbáljanak meg belülről dolgozni. Saját érzéseikkel, saját gondolataikkal, és ezt próbálják meg átadni” - mondta Bianka. A közös koreográfiában jelent volt a néptánc, a kortárs tánc, valamint a modern tánc is. A tréning során fejlesztették állóképességüket, tartásukat, megtanulták, hogyan lehet balesetmentesen a talajon mozogni.
A táborban minden művészlélek megtalálhatta a saját érdeklődési körét. A kiválasztott diákcsapat táborozási költségeit a Minorma állta.
„Évről-évre egyre többen jelentkeznek. A tanárok is felhívják a diákok figyelmét erre a lehetőségre, illetve a korábban résztvevő diákok is ajánlják az osztálytársaknak, iskolatársaknak, így szépen terjed róla az információ. Mindig megpróbáljuk színesíteni a programot, hogy a visszatérő gyerekeket is érjék új hatások. Idén például volt könyvillusztrációs bemutató, slam workshop, színházi előadás, swinget tanultak egyik este, és hasonló érdekes programokon vehettek részt” - avatott be Ivanics Júlia, szervező-koordinátor. Hozzátette továbbá, hogy a pályaválasztás tekintetében is segítséget kaptak a gyerekek.
És itt aztán találkoznak olyan technikákkal, olyan szemléletmóddal, ami számukra megfelelő, és segíti őket a pályaválasztásban” - fűzte hozzá.
A mentorok és a diákok a tábor ideje alatt közösen alkottak, a tábor utolsó napján pedig bemutatták, min dolgoztak a rendelkezésükre álló öt nap során. A programba olyan szlovákiai magyar középiskolás diákok jelentkezhettek, akik komolyan érdeklődnek valamilyen művészeti tevékenység iránt, illetve valamilyen formában művelik is azt.
A résztvevők a pár nap során olyan impulzusokat kaptak és olyan dolgokat ismertek meg, amelyekkel máshol nem találkozhatnak, és ez komoly motivációt jelent számukra a továbbiakban.
A program a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.