"Mindig a gyermekközpontúságra törekedtem"
Paszmár János bő három évtizeden át igazgatta a Gútai Művészeti Alapiskolát. 2013-ban egyedül kapta meg Az év pedagógusa díjat. Augusztus végén ugyan távozik az igazgatói posztról, de óraadó énektanárként az intézményben marad. A város vezetői a napokban köszönték meg elhivatottsággal végzett munkáját.
Nem szakít tehát a tanítással, sőt a következő hetekben még az iskola épületének felújítási munkálatait felügyeli. Utána kire és mire lesz több ideje, s milyen álmait szeretné megvalósítani?
Bár 2021. augusztus 1-től nyugdíjas lehetnék, de még itt maradtam. Júliusban két irodában festetünk és talajburkolatot cserélünk. Pályázat útján pénz-eszközöket szereztünk egy udvari filagória felépítésére, amelynek idén februárban történt meg a kataszteri bejegyzése. Befejezetlen munkát nem akartam magam után hagyni. Az utódom azzal a feltétellel vállalta el az intézmény igazgatását, ha még itt maradok óraadó tanárként. Augusztusban neki segítek felkészülni az új tanévre. Ezentúl igyekszem több időt tölteni a feleségemmel, akivel az Ifjú Szivek együttesben találtunk egymásra, ennek jövőre lesz 40 éve. Lívia lányunk magyar nyelv és irodalom szakon végzett, doktorált, és a pozsonyi Liszt Intézetben dolgozik. A magyar–szlovák szakos párom is éppen befejezte a tanítást, tehát mindkettőnk számára már a családi együttlét jelenti az elsőbbséget. Csaknem 64 évesen csillogó előadói babérokra nem vágyom, ám mindketten szívesen énekelünk a Józsa Mónika által vezetett galántai Kodály Zoltán Daloskörben, amellyel együtt még sok szép élményt szeretnénk átélni.
Térjünk vissza a távolabbi múltba. Kik figyeltek fel kitűnő énekhangjára és terelgették az énektanári pálya felé?
Gyermekkoromban különféle rendezvényeken énekeltem, hatodikosként eljutottam a járási népdalversenyre, ahol győztem. A zsűriző Dobi Ildikó és Molnár Dóra tanárnők azt tanácsolták, hogy iratkozzam be ének szakra a művészeti alapiskolába, ahol öt évig Burďuchová Ludovika énektanár oktatott. Nyolcadikosként egy esztrádműsorban szólót énekelhettem a János vitéz című daljátékban. Hálásan emlékszem vissza a felső tagozatról P. Horváth Magda zene szakos tanárnőmre és a kultúrműsorokat szervező Csémy Karolinára. A különböző szintű énekversenyeken elért eredményeim hatására harmadikos gimnazistaként eldöntöttem, hogy a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban tanulok tovább. Jó érzéssel tölt el, hogy az egyik verseny országos döntőjébe azzal a Szvorák Katalinnal együtt kerültem be, aki azóta nemzetközi karriert futott be. Egy másik verseny nyitrai kerületi fordulója után a majdani konzervatóriumi tanárom, Hudecová Vlasta megkérdezte, hogy milyen pályára készülök. Amikor azt feleltem, hogy énektanár szeretnék lenni, ösztönzött, hogy feltétlenül náluk tanuljak tovább. Miután felvettek klasszikus ének szakra, sikeres különbözeti vizsgát tettem az elsős középiskolai anyagból, így ott hat helyett öt évig tanultam.
Gondolt arra, hogy koncerttermekben fellépő, hivatásos előadóművész legyen? Vagy a tanítás jobban vonzotta?
A konzervatórium elvégzése után a Komáromi Művészeti Alapiskolában énektanárként helyezkedtem el. Akkor Dobi Géza volt ott az igazgató. Ő már korábban lehetővé tette számomra, hogy hatodikosként, részmunkaidőben tanítsak. A diákéveim alatt előbb a félig profi Ifjú Szivek művészegyüttessel, majd a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarával turnéztam. Az előbbiben Kovács Kálmán volt a karnagy, és kezdetben a kórusban énekeltem, majd szóló szerepeket is kaptam. Mivel a tájainkon „kis Kodálynak” nevezett Vass Lajost előzőleg csak a tévéből ismertem, hihetetlenül nagy dolognak számított, hogy elvállalta a CSMTKÉ vendégkarnagyi teendőit. Irányítása alatt mintegy tíz évig énekeltem. Apró, de fontos részleteket csempészett a produkcióinkba, nagyon sokat tanultunk tőle. Később az ugyancsak hatalmas tehetségnek tartott, s a kórusaival sorozatban nemzetközi versenyeket nyert Tamási László karnagy úr vette át a stafétabotot, akiről szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A többnapos körútjaink során egész életre szóló élményekkel gazdagodtunk, folyamatosan csiszolódtunk.
Mi vonzotta önt éppen Gútára? Hogyan került a művészeti alapiskola élére?
A Gútához tartozó tanyavilágban, Pacsérokon nőttem fel. Bár a szüleim már elhunytak, de a házukat máig megtartottuk. Komárom mellett 1985-től heti egy órában a Gútai Művészeti Alapiskola diákjait is oktattam. Amikor aztán az előző igazgató, Irena Jároši-ová 1991-ben nyugdíjba ment, a polgármester és az iskola tanárai felkértek, hogy vállaljam ezt a posztot, és bő három évtizedig maradtam az intézmény élén. Bár a feleségem szülőfalujában, Vágfarkasdon lakunk, de a gyökereim, rokonaim miatt Gútán is otthon érzem magam.
Harminc év nagy idő egy iskola, de egy igazgató életében is. Mit, milyen eredményeket emelne ki ebből a három évtizedből?
170 fős diáklétszámmal vettem át az iskola vezetését, 2000 tájékán pedig már 350 diákunk volt. Nagyszerű kollektívánk van, kreatív, elhivatott pedagógusokkal dolgozom, tehát esetemben szó sincs egyszemélyes sikertörténetről. Mérföldkő volt az iskola koncerttermének a rendbetétele. A kitűnő tánctanárt, Kartai Adélt meghívtuk magunk közé. Voltak olyan évek, amikor 120 tánc szakos diákunk volt. Kiépítettük a képzőművészeti tanszakot, amelyet folyamatosan 70-80 diák látogatott, oktatóként korábbi tanítványainkat vettünk fel. Sajnos, a járvány miatt megcsappant a képzőművészeti és a tánctagozatunk diáklétszáma, mert sokaknak nem felelt meg az online oktatási forma. Ezért a nemrég véget ért tanévet csak 200 diákkal kezdtük, de az idei nyílt napunknak köszönhetően ismét nőtt a jelentkezők száma. Persze, azt mi sem tudjuk, hogy egy újabb járványhullám mindezt majd hogyan befolyásolja.
Szakmai hitvallását hogyan tudná megfogalmazni?
Mindig a gyermekközpontúságra és a megnyugtató, családias légkör kialakítására törekedtem. Gyakran megdicsértem a diákokat, ha pedig korholást érdemeltek, abból is érződött az irántuk táplált szeretetem. Azt akartam, hogy szívesen járjanak az iskolánkba, s kedvük teljen abban, amit nálunk tanulnak, s később művészetet értő, értékelő, és a legjobb esetben azt művelő felnőttekké váljanak.
Hosszú pályafutása alatt nyilván voltak kiemelkedő tehetségű tanítványai, akik már bizonyítottak a pedagógusi vagy művészpályán.
Természetesen voltak nagyon tehetséges diákjaim, egyikük Kádek (Maglayová) Mónika, aki a konzervatórium elvégzése után a Szlovák Filharmóniában énekel, és a pozsonyi fiúkórus hangképző pedagógusa. A másik nagy tehetség a gútai Szabó (Becse) Ilona, akivel sok nívós versenyről tértünk haza díjakkal. Tanulmányait a Pozsonyi Konzervatóriumban és a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ott szerzett doktori fokozatot is. Aktív pedagógus, operaénekesként pedig a Besztercebányai Opera vendégművésze. Örömmel fogadtuk, hogy ő pályázta meg az igazgatói posztot, amelyet szeptember elsején vesz át tőlem. Harmadikként megemlíteném a közkedvelt előadóművész és lemezlovas, „ČEKU” fiát, Čerňanský Patrikot, akivel szintén sok versenyt nyertünk. Büszke vagyok a komáromi Pfeiferlik Lajosra, Tamásra és másokra is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 29. számában.
