Mindenki számít: a rák elleni küzdelem sajátos módja Naszvadon
Naszvadi önkéntesek csoportja a „Kerékpározz velünk, mert mindenki számít!“ jelmondat jegyében az elmúlt hétvégén immár harmadszor tartotta meg a rák korai felismerésére és a szűrés fontosságára a helyi lakosok figyelmét felhívó rendezvényét. A kerékpáros felvonulás és szakorvosi előadások, konzultációk formájában megvalósuló kezdeményezésükről a mellrákot korábban legyőző főszervező, Petró Zsanett tájékoztatta a Ma7-et.

„A Mindenki számít – jelmondat jegyében összeállt, hatfős önkéntes csapatunk először 2019 októberében, a mellrák elleni küzdelem hónapjában szervezte meg a rosszindulatú daganatos megbetegedések megelőzésének lehetőségére fókuszáló, tömeges kerékpáros felvonulást Naszvadon. Majd
2021-ben a Covid-19 pandémia miatt elmaradt e kezdeményezés folytatása, tavaly ősszel azonban ismét ily´ módon hangsúlyoztuk e rettegett kór korai felismerésének és a rákszűrésnek a fontosságát.
Azért is ötlöttem ki ezt a már hagyományossá váló rendezvényt, mert nálam 2017-ben diagnosztizáltak mellrákot, majd kemo-, sugár- és bioterápiás kezelésen, valamint mellműtéten is átestem. Akkor nagyon megijedtem a diagnózisomtól, de most már jól érzem magam, és az onkológiai megbetegedések megelőzése terén igyekszem segíteni másoknak“ – mondta el portálunknak a tettrekész Petró Zsanett.
Az újabb szombati akciójuk a naszvadi termálfürdőnél a különböző korú kerékpárosok gyülekezőjével kezdődött, majd a családok apraja és nagyja a helyi kultúrház elé tekert.
„Hozzávetőleg százhúszan vettünk részt a kerékpáros felvonuláson, s a kultúrház előtt a mozgás jelentőségét kiemelő, napközis tanulók táncelőadását és az idősebb polgártársaink senior örömtáncát is megtekintettük.
A rendezvény részét képezték az ingyenes szakorvosi előadások és konzultációk is
az önkormányzattól ingyen kibérelt kultúrházban, ahol a Naszvadról származó, ám Győrben rendelő Haris Ákos sebészorvos az ottani kollégájával, Németh Dániel doktorral, továbbá Pavol Demóval, az érsekújvári onkológia főorvosával és Adriana Trnovszkával, a Rákellenes Liga pszichoterapeuta tanácsadójával együtt honorálás nélkül vállalta, hogy új ismeretekkel és orvosi jótanácsokkal látja el az érdeklődőket. A figyelmet felhívó, színes lufik eregetésével is párosuló akciónk keretében a szintén díjmentes vércukorszint- és vérnyomásmérést is biztosítottuk“ – ecsetelte a történteket a főszervező.
Ráadásul az önkéntesek saját készítésű süteményekkel, pogácsákkal, üdítőkkel is megvendégelték, Molnár Katalin pedig a mellrák elleni harcot jelképező kitűzőkkel és rózsaszínű gyermekzoknikkal ajándékozta meg a résztvevőket. A szakemberek munkáját házi finomságokat tartalmazó ajándékcsomagokkal hálálták meg. Zsanett a széles körű összefogás kapcsán a helyi önkéntes tűzoltók és városi rendőrök közreműködését is megemlítette, mert ők biztosították a kerékpáros felvonuláshoz szükséges útlezárást, illetve annak biztonságos és zökkenőmentes lefolyását.
Reméljük, hogy annak a 2023 októberére tervezett folytatását semmi sem gátolja meg. Addig is mindenkinek azt ajánljuk, hogy rendszeresen vegyen részt a kór megelőzését és korai felismerését segítő rákszűréseken, hiszen ha azokat az orvosok időben észlelik, többfajta daganatos megbetegedés gyógyítható, nem vezet elhalálozáshoz“ – zárta tájékoztatását az alkalmi önkéntesek vezéralakja.
