Milyen helyzetben vannak a középiskolák a Lévai járásban?
2023 júliusában munkaértekezlet zajlott a Nyitra megye által fenntartott iskolák működési problémáinak kielemzéséről, illetve a beruházási igényekről. A tanácskozáson a Lévai járásban működő középiskolák igazgatói vettek részt.

a munkaértekezlet résztvevői
Fotó:
Csenger Tibor
Áttekintést kaptunk ezáltal, hogy bár az elmúlt időszakban intenzív módon újultak fel a megye alá tartozó középiskolai intézményeink, az azt megelőző időszak deficitjeit még nem sikerült maradéktalanul kiküszöbölnünk, ezért ebben az ütemben kell folytatnunk a munkálatokat”
– foglalta össze Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor, majd hozzátette:
Ahogy eddig, úgy a jövőben is igyekezni fogunk külső, javarészt uniós forrásokat is bevonni, akárcsak a saját költségvetésből is fordítunk erre.”
Az értekezletre a nagy múltú Lévai Pedagógiai Szakközépiskola épületében került sor.
Címkék