2023. február 5., 14:51

Merre vezet az út a lelki béke kialakításához?

E kérdéskörről hallhattunk előadást, láthattunk prezentációt, valamint beszélgethettünk Strédl Terézia pszichológussal, szociálpszichológussal a muzslai könyvtárban.

stredl-1.jpg
Strédl Terézia, Tácsik Éva, Farkas Iván
Fotó: Bokor Klára

Strédl Teréziát Farkas Iván, Muzsla polgármestere üdvözölte, a beszélgetést Tácsikné Palik Éva könyvtáros vezette.

A pszichológus asszony elmondta, rengeteg információ ömlik ránk számtalan forrásból, amit képtelenek vagyunk feldolgozni. A Selye János Egyetem tanáraként érzékelte, egy-egy diszkóban töltött éjszaka után – bár a fiatalok nem is isznak túl sokat, nem is maradnak sokáig – mégis másnap „használhatatlanok”. „Feltehetjük a kérdést, miért? A hangos zene, a fényeffektusok, a kiabálás olyan mennyiségű információ, amit már nem képesek feldolgozni. Kell még a másik nap is, hogy megpihenjenek.

Fontos, hogy az információkból tudatosan válogassunk, hogy a lelki békénk megmaradjon”

– fejtette ki.

strédl előadás
Fotó:  Bokor Klára

Hozzáfűzte, egyre több a depressziós ember, és e betegségnek van olyan rossz tulajdonsága, hogy ahányszor visszatér, annyiszor súlyosabb. Hangsúlyozta, az endokrinológusnak több köze van a betegséghez, mind a pszichológusnak.

Bár a hormonok kibillenthetnek komfortzónánkból, a depresszió kialakulásában közrejátszhatnak öröklött hajlamok, mégis tudatosítanunk kell, hogy 40 százalékban mi vagyunk a felelősek saját lelkiállapotunkért.

Már reggel próbáljunk meg örülni a nap kihívásainak.

Rámutatott, az emberi élet első 6-8 évben alapozódik meg a személyiség, ezt minden szülőnek maximálisan szem előtt kell tartania. Minél erősebb alapokat, sok szeretetet, dicséretet kap a gyermek annál jobban tudja majd kezelni felnőtt élete kihívásait, megőrizni belső békéjét. Kitért arra is, fontos, hogy tudjuk uralni ösztöneinket, a fáj a fejem szajkózása helyett mondogassuk, mindjárt jobb lesz!

Strédl Terézia
Strédl Terézia
Fotó:  Bokor Klára

Nagyon fontos, hogy megismerjük saját magunkat, ki zárkózottabb, ki a csapatjátékos, miben leljük örömünket. Ha mindezeket tudjuk magunkról, akkor nem vétjük el teljesen a pályaválasztást sem és boldogabbak leszünk.

A munkafüggőség épp annyira rossz, mind a lustaság.

A multinacionális cégekben sokan idő előtt kiégnek, és mérnökök, menedzserek, felsővezetők állásukat feladva állatokat tartanak, sajtot készítenek, földet, szőlőt művelnek. És jó, hogy lépnek, még mielőtt az egészségük vallaná kárát. Bár tájainkon ez egyáltalán nem jellemző, de ötévenként munkahelyet kellene váltanunk, tízévenként pedig akár szakmát is.

strédl előadás
Fotó:  Bokor Klára

Strédl Terézia kitért még a generációs különbségekre, az önmegvalósításra, az egyke diagnózisra, a politika megosztó szerepére, a rossz gazdasági viszonyokra és arra, hogy minél jobban beosztjuk az időnket, annál nyugodtabb, békésebb lesz az életünk. A jelenlévők számtalan kérdéssel fordultak a szakemberhez. Szép este volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.