Megújulás a Gótikus út mentén
Ami eddig elképzelhetetlen volt, most valóra vált! – így kommentálta a Gótikus Út Polgári Társulás a nemrégiben napvilágot látott hírt, hogy 500 ezer eurós támogatás érkezik Gömörbe, templomfelújításokra.
A selmecbányai kálvária felújítása után az Általános Hitelbank Alapítványa (Nadácia VÚB) ezúttal a Gótikus út mentén található középkori templomok felújításának támogatása mellett döntött. Stratégiai partnere a Gótikus Út Polgári Társulás lesz, az együttműködés során 2028-ig öt gömöri templom felújítása valósulhat meg a félmillió euróból.
Az öt templomot, amelyet ebből az összegből restaurálnak, a beavatkozások sürgőssége alapján választották ki. Szempont volt az is, hogy a felújítás után ezek a műemlékek már teljes pompájukban mutatkozhassanak be.
A választásban szerepet játszottak az egyes műveletek időigényessége és a rendelkezésre álló állami források is. Vagyis az alapítványi pénz lényegében a gyorsabb és a jobb minőségű befejezést szolgálja.
A forrás nagyobb projektek társfinanszírozására is szolgálhat, ha a tulajdonosok sikerrel pályáznak átfogó helyreállításhoz szükséges támogatásokra.
– nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Jozef Kausich, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Az első templom, amelyet a projekt keretében még az idén felújítanak, a henckói római katolikus Mindenszentek temploma. Itt a hajó beltéri restaurálását szeretnék folytatni. El kell távolítani a vakolatot, hogy feltárhassák a több száz éves falfestményeket, valamint a történelmi ablakok cseréje is szükséges.
A projekt keretében egy-egy templomra 100 ezer euró jut. A henckóit követően további római katolikus, illetve evangélikus templomok újulhatnak meg Csetneken, Martonházán, Gömörrákoson és Rimabányán.
A polgári társulás minden évben megszervezett eseménye idén a „Gótikus út: elfelejtett örökség” címet kapta. Mivel az Európai Örökség címmel rendelkező templomok nyáron mindenki számára nyitva állnak, ezért úgy döntöttek, hogy kevésbé ismert és néhány valóban elfeledett műemléket külön is bemutatnak az érdeklődők számára.
A Gömör és Kishont szakrális örökségének bemutatására szervezett hagyományos rendezvény ezúttal a Rimaszombati járás peremvidékére irányul.
Augusztus 10-én olyan műemlékek történetével ismerkedhetnek meg a látogatók, amelyek egykor a vallási és közösségi élet központját jelentették, de a közösség zsugorodásával jelentőségük fokozatosan csökkent és továbbra is ez történik.
– figyelmeztetnek a körút szervezői.
Mint minden évben, idén is két buszt indítanak: egyet Rozsnyóról, egyet pedig Rimaszombatból. A buszokra a gotickacesta.sk honlapon található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.
A Gótikus út tematikus, kulturális-ismeretterjesztő túraútvonal, amely Gömör és a Szepesség legjelentősebb történelmi műemlékeit köti össze. A csaknem 650 km hosszú út 33 településen – 9 városon és 24 falun – vezet keresztül.
Megjelent a Magyar7 2024/32. számában.