2026. július 3., 17:48

Megújul a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnya – KÉPEKKEL

Egy évvel ezelőtt a komáromi városi önkormányzat saját pénzeszközökből restauráltatta az intézmény Jókai és Ferences barátok utcájának találkozásánál 1870-es években emelt épületének ablakait. Marian Hesoun, selmecbányai restaurátornak akkor sikerült megmentenie a ma már ritkaságnak számító, fújt ablaküvegeket is. Ez idő tájt pedig a „művészképző“ mindkét épületszárnyában felújítási munkálatok folynak, ami azért is örvendetes, mert emiatt majd méltó körülmények között emlékezhetünk meg Schmidthauer Lajos (1882 - 1956) orgonaművész és zeneszerző halálnak 70. évfordulójáról, aki a történelmi épületben élt és alkotott.

 Megújul a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnya – KÉPEKKEL
Galéria
+2 kép a galériában
Schmidthauer Lajos halálának 70. évfordulója évében megújulnak az élettel teli épületszárnyak
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„A Jókai utcai történelmi épület homlokzata az elmúlt évek során jelentősen károsodott, ezért időszerűvé vált annak felújítása. A munkálatok során kijavítják a sérült homlokzatot, amely a korábbi műemlékvédelmi kutatások eredményei alapján egységes fehér színt kap. A felújítás szervesen kapcsolódik a tavaly elvégzett restaurálási munkákhoz, amikor az épület eredeti ablakait újították fel. Akkor a redőnyök helyreállítása mellett a több mint 150 éves öntött üvegeket is sikerült megmenteni és restaurálni“ – tudtuk meg a Komáromi Városi Hivataltól.

 Megújul a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnya – KÉPEKKEL
A történelmi épületnél ez a látvány tárul elénk
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal

A beruházás a Nyár utcai modern épületszárnyat is érinti, ahol a tetőszerkezet javítása és hőszigetelése mellett kicserélik a nyílászárókat, valamint elkészül az épület homlokzati hőszigetelése is.

A fejlesztéseknek köszönhetően az iskolaépület energiahatékonyabbá válik, miközben a külső megjelenése is jelentősen megújul. A történelmi épület felújításának költsége mintegy 40 ezer euró, míg a modern szárny korszerűsítése 340 ezer euróból valósul meg. A közel 400 ezer eurós beruházást teljes egészében Komárom önkormányzata finanszírozza, saját költségvetéséből“

– derül ki a hivatalos tájékoztatásból.

 Megújul a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnya – KÉPEKKEL
A közel 400 ezer eurós beruházást Komárom önkormányzata finanszírozza
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal

A Komáromi Művészeti Alapiskolában a most zárult tanévben közel 1100 diák tehetségét fejlesztették. Annak szakképzett, tapasztalt művésztanárai több művészeti ág területén biztosítanak magas színvonalú oktatást, a mostani beruházásnak köszönhetően egyre jobb működési feltételek között, továbbra is vallva: „nívós tartalomhoz mutatós forma dukál“.

 Megújul a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnya – KÉPEKKEL
Kiállításra csalogató felirat a Nyár utcai épület bejáratánál
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal

https://muzsa.sk/muveszet/nivos-tartalomhoz-mutatos-forma-dukal-restauraltak-a-komaromi-muveszeti-alapiskola

 Megújul a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnya – KÉPEKKEL
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék