Megnyílt az idei Gombaszögi Nyári Tábor
Jó látni, hogy bár próbálják tépázni a közösségünket, az összetartozásunk, az alkotóvágyunk és az öntudatunk csak egyre erősebb – fogalmazott a 2026-os Gombaszög megnyitóján a fesztivál főszervezője, Nászaly Gábor.
Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke örömét fejezte ki, hogy egy ilyen hosszú hagyománnyal rendelkező fesztiválnak adhat otthont Kassa megye. Rámutatott, Kassa megye a legnagyobb számú nemzeti kisebbséggel rendelkező megye, hivatalosan 20 százalék, nem hivatalosan 35-40 százalékra becsülik az itt élő nemzeti kisebbségek arányát.
„Én erre nagyon büszke vagyok, mert ebben az összefogásan már hosszú ideje jönnek létre sikeres projektek, ötletek, együttműködések, amelyek mindannyiunkat gazdagítanak, és ennek köszönhetően a megye is növekszik” – mondta. Egyúttal köszönetet mondott a Sine Metu egyesületnek, amellyel már hosszú ideje együttműködnek a helyszín fejlesztésében, amely csaknem feledésbe merült, de új életet kapott.
Tovább erősödik a kapcsolat
Kiss Beáta, a Csemadok országos elnöke felidézte, a második világháború utáni évek újjáéledését követően a Csemadok vállalta fel a korábbi hagyományos nyári művelődési táborokat, ifjúsági táborokat. Ezek ugyanazt a funkciót, ugyanazt a küldetést töltötték be, amely a mostani nyári művelődési tábornak is a küldetése. „Az akkori ifjúságot és a mai ifjúságot is a szórakozás, a zene, az együttlét öröme mellett közéleti beszélgetésekkel, kulturális programokkal nevelik abba az irányba, amely hiszem, hogy a közösségünk javát szolgálja” – mondta.
Hozzátette, maga is belekóstolt a szervezésbe, és az akkor kialakult kapcsolatok még ma is élnek. „Nagy öröm számomra, hogy a Csemadok az eddigieknél nagyobb mértékben van jelen a Gombaszögi Nyári Táborban is. Bizakodó vagyok, hogy ez a kapcsolat még tovább fog erősödni, egyre szorosabb lesz a kötelék, és a Csemadok úgy tudja fejleszteni az ifjúsági munkáját is, hogy a táborban ne különlegesség legyünk, hanem a szó jó értelmében hétköznapi résztvevői” – mondta.
Gombaszög jóval több, mint egy fesztivál
Orosz Örs, a Sine Metu egyesület elnöke rámutatott, vasárnaptól kétszáznál több, hétfőtől pedig közel háromszázötven önkéntes dolgozik a völgyben, hogy a rendezvény megvalósulhasson. „Erre igazán büszke vagyok, mert addig, amíg a közösségünk tagjai, a kultúremberek képesek arra, hogy ilyen lélekszámban összefogjanak egy közös célért, hogy közösen alkossanak valamit, addig tapintható a pulzusunk, addig vagyunk. Ez évről évre visszajelzést ad, hogy a demográfiai válság, a különféle megosztó világpolitikai kérdések, szervezeteink, intézményrendszerünk folyamatos öregedése ellenére megerősít bennünket, hogy van folytatás és van jövő” – mondta.
Hangsúlyozta, Gombaszög jóval több, mint egy fesztivál. „Ez egy közösség, egy találkozási pont, egy olyan hely, ahol generációk adják át egymásnak a stafétát és azt a felelősséget, amelyet mindannyian érzünk ez iránt a közösség iránt. Talán éppen ez Gombaszög legnagyobb ereje, hogy évről évre megújul, de már száz éve mindig önmaga marad. Az idei tábor egy újabb fontos állomás, nem csak önmagában, de azért is, mert rohamléptekkel közeledik a legrégebbi közép-európai szabadegyetem megalapításának százéves jubileuma. Kevés olyan közösségi kezdeményezés létezik Közép-Európában, amely ennyi történelmi fordulatot, ennyi nehézséget és ennyi generációváltást túl tudott élni és közben megőrizte a lelkét” – mondta Orosz Örs.
Nászaly Gábor főszervező kiemelte, a rendezvény megszervezéséhez szükség van fáradhatatlan önkéntesekre és társszervezőkre, kitartó beszállítókra és támogatókra, kompromisszumkész fellépőkre és még sok mindenki másra. Mindezzel rendelkeznek, és bár a kihívások évről évre nagyobbak, az elvárások is egyre növekednek, de valahogy mindig sikerül megtalálni azt a kis löketet, amennyivel több kell.
„De a számok önmagukban kevesek. Persze lehetnénk akár háromszor ennyien, lehetne ötször ennyi pénzünk, fele ennyi gondunk és sokszor ennyi időnk, de ez önmagában nem elég” – emelte ki. „Fontos az, hogy kik, mit és hogyan csinálnak, de számomra a miért mögött gyűlik össze a legtöbb erőforrás. Ha meggyőződésből, szívvel, elkötelezetten csinálsz valamit, és addig csinálod, amíg ez az elhatározás benned kitart, a szép eredmény nem maradhat el” – mondta Nászaly Gábor.
Hozzátette, áldozatos munka ez, de hatalmas megtiszteltetés, hogy végezhetik. „Tisztelet és köszönet jár mindenkinek, aki előttünk csinálta, mérhetetlenül büszke vagyok azokra, akik velem együtt csinálják, és jó látni, hogy bár próbálják tépázni a közösségünket, az összetartozásunk, az alkotóvágyunk és az öntudatunk csak egyre erősebb” – zárta gondolatait a főszervező.