Megnyílt az aradi vértanúk portréinak állandó kiállítása a margonyai Dessewffy-kastélyban
Az aradi vértanúkra emlékeztek és megkoszorúzták Dessewffy Arisztid honvédtábornok emléktábláját a kassai magyarok a Dessewffy család kriptájánál Margonyán. A megemlékezést követően a Dessewffy-kastélyban megnyitották az aradi vértanúk portréinak állandó kiállítását.
A kassai magyarok a helyi Csemadok szervezésében már évek óta megemlékeznek Dessewffy Arisztid honvédtábornokra és az aradi vértanúkra az Eperjes megyei Margonyán a Dessewffy-kriptánál. Így volt ez az idén is. A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak a Dessewffy család nemrég felújított kastélyába, ahol megnyitották az aradi vértanúk portréinak állandó kiállítását.
A portrék történetét Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja ismertette. Mint elmondta, egy évvel ezelőtt járt először Margonyán, szintén október 6-ai megemlékezésen. Akkor Jozef Kuziak polgármester jelezte, a település szeretne egy állandó kiállítást létrehozni az aradi vértanúk portréiból a nemrég felújított Dessewffy-kastélyban. A gyönyörűen felújított kastély és a Dessewffy-kriptánál tartott rendszeres megemlékezések azt mutatják, hogy Margonya valóban nagyon büszke a Dessewffyk hagyatékára és méltán ápolja Dessewffy Arisztid aradi vértanú emlékét, ezért felkarolta az ügyet. A főkonzulátus 2020. március 15-én pályázatot hirdetett az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 honvédtiszt, valamint további három aradi vértanú portréinak megfestésére. A festménypályázatra közel 50 festőművész jelentkezett a régió több országából. Az öt nyertes pályázó között találhatunk fiatal pályakezdőket és tapasztalt, számos díjjal rendelkező, nemzetközileg is elismert művészeket.
– mondta Hetey Ágota. A főkonzul köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ennek az értékes és időtálló kiállításnak a létrehozásához, majd a magyar állam nevében Margonya községnek ajándékozta a portrékat.
Jozef Kuziak, Margonya polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy a margonyai kastélyt ezentúl az aradi vértanúk portréi fogják díszíteni. Úgy fogalmazott, a szlovákok számára, akik annak idején a többnemzetiségű történelmi Magyarország részei voltak, a közös történelem részét jelentik azok a forradalmi események, amelyek 16 magas rangú szabadságharcos vezér kegyetlen kivégzésébe torkolltak. „Ma már szabad nemzetekként élünk, értékrendünkben hordozva múltunkat és hagyományainkat. Őszintén kívánjuk, hogy a közös történelmünk biztos hidat képezzen a szebb jövő felé” – mondta.
A festmények elkészítését Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatta. Magyar József európai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár megtisztelőnek nevezte, hogy az egyik aradi vértanú szűkebb pátriájában emlékezhet meg közös történelmünk egy tragikus eseményéről. Mint mondta, az aradi vértanúk példája elsősorban a haza szeretetéről, az összefogásról, egy valóban igaz ügybe vetett hit fontosságáról szól.
Ők a társadalmi, nyelvi és vallási különbözőségeik ellenére össze tudtak fogni, és együtt harcoltak a szabadságért és a függetlenségért
– mondta hozzátéve, a kiállításon ábrázolt vértanúk közül mindössze hatnak volt magyar az anyanyelve, a többiek között találhatunk német, osztrák, horvát, szerb, örmény nemzetiségűeket. Megjegyezte, arról sem feledkezhetünk meg, hogy az akkori magyar honvédseregben több ezer szlovák nemzetiségű honvéd harcolt a szabadságharc oldalán.
„A szlovák nemzet nagy része akkor szembe szállt a Bécsből szított mozgalmakkal, és a magyarsággal együttműködve akart a saját sorsán javítani. Olyan hősök voltak ők mindannyian, akik megértették a kor üzenetét és felvállalták az akkori feladatot, és az életüket is feláldozták érte” – fogalmazott Magyar József. Hozzátette, üzenetük ma is érvényes.
– húzta alá.