2021. január 31., 08:54

Megmentenék az osgyáni kastélyt

Több mint egy évvel a pusztító tűzvész után megkezdték az osgyáni kastély tetőszerkezetének a felújítását. Az épület egyik szárnyát mostanra sikerült is befedni, így esély mutatkozik a további állagromlás elkerülésére. A teljes körű rekonstrukciót követő fellélegzés viszont még nagyon messze van.

Galéria
+6 kép a galériában

A reneszánsz kastélyt borító hajdani zsindelytető 2019. október 3-án kapott lángra, és percek alatt szinte teljesen megsemmisült. Bár az épület már hosszabb ideje rossz állapotban volt, a tűz tetemes károkat okozott benne, csaknem megadta a kegyelemdöfést a jobb sorsra érdemes műemléknek. A keletkezett kár értéke meghaladta a 300 ezer eurót, s mivel teljesen leégett a tetőszerkezet, a fedél nélkül maradt épület falai tovább omladoztak.

A kastély tulajdonosa, a Besztercei Közlekedési Vállalat (Bystrická dopravná spoločnosť) részben a tűzvészt követő közfelháborodás és a sajtófigyelem nyomására megígérte, hogy megpróbál változtatni ezen az áldatlan állapoton, s mindent megtesz a műemlék megóvásáért és felújításáért. A műemlékvédelmi hivatallal egyeztetve kidolgoztak egy tervet, amelynek célja az épület megmentése, elsősorban a tetőzet átfogó rekonstrukciója, majd az egész épület komplett helyreállítása.

img_1759.jpg

A mentési munkálatok első szakaszára a kulturális minisztérium tavaly májusban 70 ezer eurós állami támogatást hagyott jóvá, amit a tulajdonos saját forrásból 35 ezer euróval egészített ki. A felújítás menetének nem kedvezett sem az esős időjárás, sem a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, így hosszas előkészületek után csak 2020 októberének második felében láttak hozzá az épület befedéséhez. Eredetileg a kastély bejárati oldala felől kezdték volna a tető felújítását, de ott már annyira lepusztult a falak felső része, hogy inkább a legjobb statikai állapotban lévő észak-nyugati szárnynak és az ahhoz tartozó kis toronynak fogtak hozzá. Itt is szükség volt azonban egy új betonkoszorúra, amely elbírja az új fémzsindelyes tető tartószerkezetét. Január végére az említett részeket már sikerült fedél alá hozni, de ez még mindig csak a négyszögletes alakú épület kevesebb mint egyharmadát jelenti.

A helyszínen dolgozó munkások egyelőre előkészítik a terepet a fennmaradó épületrészek átmeneti lefedéséhez, és felmérik, hogy melyik szakasszal lehetne folytatni a munkálatokat. A teljesen új tetőzet felépítésének költségvetése csaknem 560 ezer eurót tesz ki. A tulajdonos ehhez újabb állami támogatást szeretne kérni, hogy abból a kastély egy következő részét be tudják fedni és stabilizálni lehessen az épület alsóbb rétegeit.

A tetőfedési munkálatokkal párhuzamosan megkezdték a kastély melletti utcában a becslések szerint kétszáz éves gesztenyefasor kivágását. Erre azért is volt szükség, mert a gesztenyefák többsége már beteg, a lehulló száraz ágak pedig veszélyeztették a környező házakat és azok lakóit. A fák kivágását a műemlékvédelem is jóváhagyta, azzal, hogy a helyükre új hársfákat ültetnek.

img_1740.jpg

Ján Matej, Osgyán község polgármestere elmondta,

soká kellett várni, míg végre valami megmozdult az ügyben, de egyúttal örömét fejezte ki, hogy a közlekedési vállalat állta a szavát, és elkezdték a javítási munkálatokat a község büszkeségének számító kastélyon. 

A helyi lakosok szerint nem is az a lényeg, hogy mit dolgoznak és melyik részét kezdték el felújítani a kastélynak, az a fontos, hogy végre történik valami. Reménykednek benne, hogy megóvják és helyreállítják az épületet, és hogy sikerül azt megfelelően kihasználni a jövőben.

A tulajdonos távlati terve a műemlék teljes körű felújítása és annak kulturális központtá történő kialakítása lenne. Az elképzelések jók, a megvalósításig azonban még nagyon hosszú és költséges út vezet. A mostani felújítások fényében legalább már kijelenthető, hogy tettek egy lépést előre az ügyben.      

A kastély története
Az osgyáni kastély helyén egy 13. századi sarokbástyás vár állt, amelyet a 15. század közepén a husziták foglaltak el, majd Hunyadi Mátyás serege visszavette 1460-ban. A vár a Bocskai-felkelés idején, az 1604-es osgyáni csatát követően pusztult el, amikor a császári katonaság Osgyánt is felgyújtotta. A vár maradványaiból épült fel a reneszánsz várkastély, amelyet a 18. században barokk-klasszicista stílusban átépítettek. Előbb az Orlay majd a Bakos család birtokolta, végül a Korponay és a Luzsénszky családoké lett. Fénykorában könyvtár és képtár is működött benne. A 17. században itt született Korponayné Géczy Julianna, akiről Jókai Mór a lőcsei fehér asszony alakját mintázta ismert regényében. A legenda szerint a kastélyt övező parkban van eltemetve. A birtokot a kastéllyal együtt 1926-ban államosították, a két világháború között az Orsolya-rendi apácák lakták. 1944-ben éppen a kastély fölött ásták be magukat a németek, így az épületet komoly belövések érték, a berendezés, a bútorok többsége megsemmisült. A háborúban súlyosan megrongálódott épület az ’50-es évektől lakatlanná vált. Később részlegesen helyreállították, de évtizedeken át üresen állt és tovább pusztult. A rendszerváltás után többször gazdát cserélt, sőt végrehajtás alatt is állt. A műemlék felújítására és kihasználására különféle tervek születtek, de eddig egyik sem valósult meg.            
img_1740.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.