2023. június 16., 19:53

Megkezdődött a XXX. Tompa Mihály Országos Verseny

A döntőbe jutott versenyzők előadásaival és Tompa Mihály szobrának megkoszorúzásával pénteken kezdetét vette a jubileumi, 30. Tompa Mihály Országos Verseny döntője Rimaszombatban.

XXX. TMOV megnyitója a Tompa téren
Fotó: Virsinszky Tamás/ma7.sk

A délelőtti megnyitón Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy nagyon örül, hogy végre itt lehet, itt lehetünk együtt Rimaszombatban, a városi művelődési központban és újra itt rendezhetik meg a prózamondás, a versmondás és a verséneklés országos döntőjét. 

Bárdos Gyula XXX:TMOV

Felidézte, hogy amikor Tóth Csillával, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnökével közösen meghirdették a jövő évi versenyre történő felhívást, akkor még nem sejtették, hogy erre ilyen sokat kell várni. 

Akkor nem tudtuk, hogy a jubileumi, 30. országos döntőre csak most kerülhet sor. De sor került és itt vagyunk, s ez a legfontosabb. Ez olyan ünnep, amire régtől vártunk. Örülök annak, hogy újra megtelt a művelődési központ

– mondta Bárdos Gyula minden szereplőnek sok sikert, a zsűrinek pedig jó munkát kívánva. A Csemadok nevében megköszönte mindenkinek, aki bármi módon hozzájárult a verseny lebonyolításához.

Nyitóbeszédet a zsűri egyik tagja, N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész mondott, kiemelve, hogy a döntőre a legjobbak jöttek össze az ország minden szegletéből, hogy megajándékozzák egymást és a közönséget valami különös, kivételes és egyedi dologgal: egy csipetnyi önmagukkal.

Ez az ajándék gondosan készült, formálódott, módosult, alakult hosszú hetek, hónapok során, körbetekintő válogatás nyomán, töprengésekkel, megtorpanásokkal, elismerésekkel, rácsodálkozásokkal, lelkesedéssel, fáradozással, kételkedéssel, némi szorongással is, hogy vajon érti-e, elfogadja-e majd az aki kapja, akinek szánják"

– fejtegette N. Tóth Anikó, hozzátéve, hogy biztos benne, hogy a közönség elfogadja, mert mindenki a legjobb tudását, tehetségét, legféltettebb kincseit, legőszintébb érzéseit adta hozzá.

N.Tóth Anikó, XXX:TMOV

Mint fogalmazott erre az ünnepre sajnos elég sokat kellett várnunk. A világjárvány okozta kényszerszünet után éppen ezért fokozottan jólesik a találkozás. Találkozás ismerősökkel és új arcokkal, találkozás régi ismerős és meglepetés szövegekkel. Szükségünk van ezekre a kapcsolódásokra, hogy legyen némi biztonságunk ebben a felkavarodott világban – hangsúlyozta N. Tóth Anikó.

A XXX. Tompa Mihály Országos verseny programja pénteken a I., II., III., IV., V., kategóriák vers- és prózamondóinak a döntőjével, valamint a VI. kategória verséneklőinek előadásával folytatódott. 17 órától került megrendezésre a koszorúzási ünnepség Tompa Mihály szobránál, majd a nap R. Kárpáti Péter és társai műsorával ér véget a városi művelődési központban. 

A szavalóverseny döntőjének idején kiállítás látható a XXI. Ferenczy István Országos Verseny Díjnyertes munkáiból, valamint a Madách emlékév alkalmából összeállított Madách vándorkiállítás is megtekinthető a rimaszombati kultúrház földszinti folyosóján, illetve előtermében.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.