Meggyulladt régi üvegek okozhatták a madari tarlótüzet

Korábban hírül adtuk: szombat délután kigyulladt a tarló a Komáromi járásban található kisközség, Madar határában. A gyorsan terjedt tűz okáról, a széleskörű összefogást igényelt oltásáról és a kisebb méretű, hasonló esetekről Szabó András, a madari önkéntes tűzoltócsapat parancsnoka tájékoztatta portálunkat.

Madar tarlótűz
Fotó: Asztalos Zoltán
A tűz fellobbanását a helyszínen éppen az árpát begyűjtő aratómunkások pár perccel 16 óra után vették észre, s az esetet az állami tűzoltókon kívül a készültségben levő, búcsi önkéntes alakulatnak és a jelenleg tizenegy fős csapatunknak is jelentették. A vonatkozó uniós jogszabály szerint azoknak a településeknek, ahol 800-nál többen élnek, rendelkezniük kell önkéntes tűzoltó csapattal. Madarnak hozzávetőleg 1300 lakosa van, ezért többéves kihagyás után, 2019-től ismét tevékenykedik a tettre kész, helyi csapatunk”

– mondta el beszélgetésünk elején Szabó András.

Majd részletesen beszámolt a saját szombati tapasztalatairól:

A tűzeset mintegy öt hektárnyi területet érintett, ezét úgy a bevetést irányító, komáromi hivatásos, mint a több községből érkezett, önkéntes tűzoltóknak bőven akadt munkájuk. Az előbbiek két nagy tűzoltókocsival jöttek ki, valamint az időközben megérkezett érsekújvári tűzoltók egy Tatra ciszternával, a búcsi, bátorkeszi, dunamocsi, köbölkúti önkéntesek további három Tatrával, illetve Iveco járművel és tartálykocsival végezték az oltást. Sajnos, a mi kocsink éppen meghibásodott, ezért azt most nem használhattuk, de a többieknek anélkül is tudtunk segíteni”.

Tájékoztatása szerint hozzávetőleg 19 óráig tartózkodtak a helyszínen, az oltás után azt is kémlelve, hogy valahol nem kap-e újra lángra a tarló vagy a közeli gyümölcsös.

Bár a nagy szárazságban a tűz gyorsan terjedt, de a széleskörű összefogásnak köszönhetően 18 óra előtt sikerült megfékeznünk a nagy lángok terjedését. Mivel korábban a közeli erdőnél, a gyümölcsösben is égtek a fák, azokat ki kellett vágnunk. Majd miután alaposan körülnéztünk, hogy végleg elmúlt-e a veszély, 19 óratájt távoztunk a helyszínről”

– ecsetelte a történteket.

Azt is elárulta, hogy eddig mit állapított meg a tűzesetet a helyszínen kivizsgált, nyitrai szakértő.

A szakértő az erdő szélén, a gyomnövényzet alatt régi üvegekre bukkant, melyek valószínűleg még a mezőgazdasági szövetkezetből maradtak ott. Nos, az üvegeknek, a Napnak és az oxigénnek „köszönhetően” ugyanaz történt, amire olyankor kerülhet sor, amikor tűzcsiholás céljából, napsütésben egy nagyítóval bizonyos száraz, gyúlékony helyre, tárgyra fókuszálunk. Mivel az erdő felől fújt a szél, a lángok a tarlóra, illetve az árpaföldre is gyorsan átterjedtek… Azt nem tudom, hogy ez ügyben valakit majd felelősségre vonnak-e, de ez nem is a mi dolgunk. Örülünk annak, hogy a lángok terjedését részben traktoros tárcsázással sikerült megfékezni, így azok nem terjedtek át a szomszédos repceföldre, ahol még nagyobb kárt okozhattak volna. A még le nem aratott árpa nagy része odaveszett, de szerencsére, személyi sérülés nem történt. Sok régi üveget eltávolítottunk a helyszínről, bár nem kizárt, hogy az erdei buja aljnövényzet még továbbiakat is rejt. A kárfelmérés még folyamatban van”

– mutatott rá, hogy mi okozta a tüzet.

Kérdésemre, hogy Madaron korábban történt-e már hasonló eset, és gyakran riasztják-e őket, így válaszolt:

Tavaly nyáron két mostaninál kisebb tüzet kellett eloltanunk. Júliusban az egykori mezőgazdasági szövetkezet volt székhelyénél a szemét lobbant lángra, valószínűleg szintén a régi üvegek hatására. Augusztusban pedig a helyi „kisebbség” domboldali tartózkodási helyén keletkezett tűz, vélhetően ugyancsak a szeméthalmaznak „köszönhetően”. Évente két-három tűzesethez szoktak kihívni minket, mert „C” kategóriába tartozó csapatként egy óra felett van a reakcióidőnk. Gyakrabban riasztják az „A” kategóriába sorolt önkénteseket, akiknek 10 perc a reakcióidejük, vagyis gyorsan ki tudnak szállni a helyszínre. Mi évközben a tűzoltáson kívül a falunapokon, koncerteken és másféle rendezvényeken tűzvédelmi szempontból szoktuk szavatolni a biztonságot”.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.