Még nagyobb odaadással
A felvidéki magyarság identitásának megőrzéséhez hozzájáruló több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át nemzeti ünnepünkön Dudás Péter színművész, rendező. Mint mondja, az elismerésre egyfajta előlegként tekint a kassai magyar közösség és a felvidéki magyarság részéről, ami arra ösztönzi, hogy az eddiginél is nagyobb odaadással végezze a munkáját.
Hogyan fogadta a kitüntetést?
Hatalmas megtiszteltetés és nagy öröm, hogy megbecsülik az ember munkáját. A kitüntetésre a kassai magyar főkonzulátus terjesztett fel, de nyilván voltak, akik segítettek abban, hogy a tevékenységemmel kapcsolatos információk a megfelelő helyre jussanak. Számomra rejtve maradt, hogy ki vagy kik voltak ezek, de abban biztos vagyok, hogy a kassai magyar közösségtől indult el az aktivitás. A kitüntetésre előlegként tekintek a kassai magyar közösség és a felvidéki magyarság részéről, hogy még intenzívebben, még nagyobb odaadással végezzem a munkámat, mint eddig.
Az elismerést a felvidéki magyarság identitásának megőrzéséhez hozzájáruló, több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként ítélték önnek. A művészet, a színművészet hogyan tud ehhez hozzájárulni?
Fiatalkorom óta a kultúrában tevékenykedem, voltam néptáncos, amatőr színjátszó, kórusban énekeltem, szavaló- és rajzversenyekre jártam, ahogy sokan a felvidéki magyar gyerekek közül. Később a színészkedés mellett nagyon sok kulturális rendezvényen ott voltam, részt vállaltam ezek szervezésében, illetve létrehozásában. Elképzelhető, hogy ez is tükröződik ebben a díjban. Ami az identitás megőrzését illeti, mivel magyar nyelven játszó színészek vagyunk, magyar nyelven hozunk létre darabokat, eleve hozzájárulunk ehhez. Ezenkívül én nagyon szeretem azokat a darabokat, műveket, amelyek kicsit rólunk, felvidéki magyarokról is szólnak.
Színészként, rendezőként ezer szállal kötődik a kassai Thália Színházhoz. Hogyan jött létre ez a kapcsolat, illetve hogyan alakult az évek során?
Annak idején, amikor a kassai Pinceszínpadban elkezdtem amatőrként színészkedni, egyre többen biztattak arra, hogy válasszam ezt a pályát. Egyértelmű volt, hogy magyar színházhoz megyek, a keleti régióban pedig a Thália volt az egyetlen magyar színház, tehát csak ez jöhetett szóba. Elsőre fölvettek. Így jött létre a kapcsolatom a Thália Színházzal, amely azóta is töretlen. Nem vagyok ugyan tag, de sokszor játszom és rendezek ott – ha a helyzet engedi –, sokszor napi szinten ott vagyok, beszélgetek a kollégákkal.
Van kedvenc szerepe azok között, amiket eddig eljátszott? Esetleg olyan, amit szeretne eljátszani, avagy olyan darab, amit szívesen rendezne?
A színész legfeljebb vágyakozhat arra, hogy valamit eljátsszon, de ezt mindig mások döntik el. Egyébként csak ezért nincs egy kedvenc szerepem, mert rengeteg van. Nem tudok kiemelni egyet a sok közül. Rengeteg jó szerepet játszottam el, és mindig nagyon örültem a közönség tapsának, amellyel megjutalmazott. Nagyon szeretem a színészetet, a színházat. Különösen azokat a szerepeket kedvelem, amelyekkel ki lehet fejezni, ami bennem motoszkál. Rendezőként is inkább olyan dolgokhoz nyúlok, azt szeretem csinálni, ami olyan érzést, gondolatot fejez ki, ami foglalkoztat. Akár aktuális témát vagy olyan témát, amely kötődik ehhez a közösséghez, a felvidéki magyarsághoz.
A koronavírus-járvány életünk minden területére rányomja a bélyegét. A színház hogyan tud megbirkózni ezzel a helyzettel?
Vannak ugyan próbálkozások az on- line térben, de ez nem az igazi. A színház akkor működik igazán, amikor ott ül a közönség, és hallani, átélni lehet a kisebb-nagyobb reakciókat, a tapsot. A mostani lehetetlen helyzet a színház számára. A színházat nem azért hozták létre, hogy online térben működjön. A kérdésre válaszolva: sehogy sem tud ezzel megbirkózni a színház.
Hogyan látja a színház jelenét, illetve jövőjét?
A közöség mindig azt a színházat szereti, ahol kap valamit, ami tetszik neki, amit be tud fogadni. A jelenről már beszéltünk. Ami a jövőt illeti, a közeli jövőt elég szkeptikusan látom. Mármint olyan értelemben, hogy a korlátozások valamilyen szinten biztosan meg fognak maradni, amíg nem találnak ki egy olyan eszközt a vírus megfékezésére, mint ahogy korábban kitaláltak más nagy betegségek féken tartására. Ez egy darabig el fog még tartani. Akár évekről is beszélhetünk. A távolabbi jövőben, ha sikerül legyőznünk a vírust, azt hiszem, minden visszatér a régi kerékvágásba, a színház ugyanúgy fog működni, mint azelőtt. Én reménykedem abban, hogy az emberek még jobban szeretni fogják, mint azelőtt.
Mivel foglalkozik jelenleg?
Felkértek egy rendezésre a Thália Színházban. Ezen kívül mindig motoszkálnak a fejemben különféle projektek, általában több is. Nyilván minden kolléga tervezi, mihez lát majd hozzá, ha véget ér a járvány, ha kinyitnak a színházak. Reméljük, hogy ősszel el tudjuk kezdeni a munkát, amire felkértek. Nagyon nehéz így tervezni, vagy egy konkrétabb lépésre elhatároznia magát az embernek, amikor nem tudja, hogy milyen hatásai lesznek a korlátozásoknak, mikor tud beindulni a színházi élet.
Mit jelent az ön számára a színház?
Ez nehéz kérdés. Leginkább egy megvalósítási formát. Az ember megvalósítja azt, amit szeretne elmondani, amit közölni szeretne a társadalommal, az emberekkel.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/14. számában)
