Mariska néni és a régi karácsonyok
Mészáros Mariska néni, lánykori nevén Varga Mária Pozsonypüspökin él, ahol egyre kevesebb a magyar. Hamarosan betölti a 94. életévét, és hál’ istennek jó egészségnek örvend. Az ilyen szép életkor természetesen rengeteg szép – s talán kevésbé szép – emléket is a felszínre hoz, ha van érdeklődés. Mariska nénit a régi püspöki karácsonyokról kérdeztük.
Az 1926-ban született Mariska néni immár 61 éve özvegy, férje 1958-ban halt meg. Egyedül maradt az akkor 6 éves és 9 éves fiúgyermekével. A mostani házuknak akkor még csak az alapjai voltak kiásva. A házat ő maga építette fel a szülői ház kertjének végében. Idősebb fia, József 1999-ben, 50 éves korában hunyt el. Fiatalabb fiával, Alajossal és annak családjával él Püspökiben.
Amikor leülünk beszélgetni, Mariska néni azonnal friss kakaós-diós medvetalppal kínál.
Ez az unokája egyik kedvence. Amikor a régi karácsonyokról kérdezem, mélyet merít az emlékezet kútjából. Elmondja, hogy az édesapja minden karácsonykor az asztalosműhelyében díszítette fel a karácsonyfát, hogy a gyerekek ne lássák. Ügyes asztalosmester volt, aki akár éjjel is hajlandó volt megjavítani a faluban működő malmot. Karácsonykor a fenyőfát a helyi piacon tudták beszerezni az emberek. Hagyományosan szaloncukorral és angyalhajjal díszítették. Amikor egy időben nem lehetett szaloncukrot kapni, otthon készítették csokoládéból. Mivel akkoriban még nem volt villany, a karácsonyfán gyertyák égtek.
Ami a karácsonyi étkeket illeti, Mariska néni elmeséli, hogy
akkoriban nem hal került az ünnepi asztalra, sokkal gyakoribb volt a lencseleves és a derelye.
A lekvárral töltött derelye mákkal vagy prézlivel volt megszórva. Ugyancsak sütöttek mákos és diós kalácsot. Mariska néni máig ezeket süti az ünnepekre. Természetesen nem hiányozhatott az ünnepi asztalról a bor és a pálinka sem, emellett konyakot is fogyasztottak. Az italt a boltban vették, de akkoriban még sokan főztek otthon kisüstit.
Karácsony este néhány leány és fiú összeállt egy csoportba, és együtt mentek mendikálni a faluba.
Az ismerősökhöz, rokonokhoz bementek. Utána elmentek az éjféli misére. A fiúk között mindig akadt valaki, aki játszott valamilyen hangszeren, leginkább harmonikán. A zenére pedig könnyen ment a dalolás. Azelőtt nagyon szép énekek voltak, szebbek, mint ma, mondja Mariska néni. Leginkább régi énekeket énekeltek, mint a Fel nagy örömre, ma született, Csillagfényes éjjelen, Pásztorok, pásztorok, vagy a jól ismert Kis karácsony, nagy karácsony.
Télen sokat voltak a gyermekek a friss levegőn.
Az utcában volt egy szertár, ott játszottak, leggyakrabban métát. Aztán volt egy töltés is, ahol szánkózni lehetett. De a régi Püspökin még a teheneknek is volt legelőjük. A tehénpásztor karácsonykor végigjárta a falut az ostorával, és ajándékokat vagy pénzt adtak neki. Közben hangosan fújta a kürtjét, azzal szórakoztatta a népet. A gyerekek nagyon élvezték, ha közeledett, kifutottak az utcára, hogy közelről is láthassák.
Mariska néni mindig is sajnálta, hogy nem járhatott iskolába. Annyira vágyott tanulni, hogy eldöntötte, ha nem lesz mit ennie, akkor is kitaníttatja a gyermekeit. Így is lett.
A világháború alatt is volt karácsony, ugyanúgy sütötték a kalácsokat, és készültek az ünnepekre, miközben persze nagy volt a félelem a falusiak körében. Amikor az oroszok bejöttek a faluba, felgyújtották a házakat. Mintha ma történt volna, úgy emlékszik arra az esetre, amikor az udvaruk végén álló szalmakazalba belelőttek a németek, mert magyar katonákat kerestek. A kazal felgyulladt, és a tűz átterjedt a kerítésre is. A magyar katonák szerencsére el tudtak menekülni, de Mariska néniék udvarán tűz ütött ki. A kerítés leégett, sőt, még az ott lévő hatalmas szederfa is lángba borult. A nagy riadalomban mindenki kirohant az udvarra, így Mariska is. Vödörrel hordta a vizet a tűzoltáshoz. Ekkor pillantotta meg az akkor tizenkilenc éves fiatal lányt az egyik orosz katona.
Mikor Mariska észrevette, hogy figyelik, gyorsan elbújt. A katona az édesapjától követelte, hogy azonnal kerítse elő a lányt.
Az apja még a biciklijét, az élelmüket is odaadta az orosznak, csak menjen el, és ne keresse a lányt. A lány átmenekült a szomszédba, ott bújt el a padláson, miközben attól rettegett, nehogy az édesapját lelője a katona. Más alkalommal is veszélybe került, meséli Mariska néni. Akkor az édesanyja bújtatta el a sógornője házában. Becsukták a spájzba, hogy majd ott biztonságban lesz. Erre egy orosz katona rátörte az ajtót, mire Mariska sírni kezdett. A katona elment, szerencsére nem bántotta.
Mariska néni mélyen vallásos, és hűségesen jár a templomba.
Valamikor tele voltak asszonyokkal a padok a Mária-oltárnál, mondja. Bezzeg, most üresek. Iskolásként nagyon szeretett kórusba járni. Mosolyogva meséli, hogy akkoriban még nem villannyal működött az orgona, hanem emberi erővel fújtatták. A fiatalok ráálltak, és nagyon élvezték a föl-le hintázást, majd mikor elfáradtak, cseréltek. Egész mise alatt fújtattak a kántornak, hogy orgonálni tudjon. S bármily hihetetlenül hangzik, Mariska néni most is, 94 évesen végigállja az egész misét, soha nem ül le, mert, mint mondja, üljenek az öregek!
Szomorúan mondja, hogy mind kevesebb ember számára fontos Isten. Egykor annyi nép járt a templomba, hogy állóhely is szorosan volt. Nem úgy, mint most, hogy üres a templom. Tizenhárom esztendős volt, amikor bővítették a püspöki templomot, mert szűkösnek bizonyult. Ha akkor látta volna! Egyik oldalt is annyi nép, másik oldalt meg a sok gyerek! Ma már nincs gyerek a templomban, mondja szomorúan.
Mariska néninek jó egészséget és hosszú életet kívánunk családja körében!
Megjelent a Magyar7 2019/51-52. számában.
