Maradjunk együtt – Házasság Hete 2022
A fiatalok egy része ma már elavult dolognak tartja a házasságot, és nem szívesen kötelezi el magát, vagy különböző okokból halogatja az elköteleződést, azaz a házasságkötést. Ennek persze több oka is van, befolyásolják ezt a társadalmi folyamatok, például a vallásgyakorlás háttérbe szorulása, de az is, hogy a fiataloknál kitolódik az iskoláztatás ideje, amiből egyenesen következik, hogy jóval később teremtik meg a saját egzisztenciájukat, mint az korábban szokásos volt.

De elanyagiasodott világunkban a kiégett, megfáradt szülők párkapcsolati problémái, azaz az otthonról hozott rossz példa vagy egyszerűen csak a döntéshozatalra való képtelenség is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok egyszerűbb megoldásnak tartják, ha nem házasodnak, csak együtt élnek. Ahhoz azonban, hogy a párkapcsolat ne rekedjen meg, hanem tovább tudjon fejlődni, szükség van arra, hogy a kapcsolatban élők képesek legyenek a döntéshozatalra és az elköteleződésre. Különböző kutatások bizonyítják, hogy ugyanolyan körülmények mellett a házasságok nagyobb százalékarányban maradnak fenn, mint az élettársi kapcsolatok, s ennek a legfőbb oka éppen az elköteleződés képességének megléte.
1996-ban Angliából indult az a kezdeményezés, amely Bálint-nap környékén (Szent Bálintnak, a szerelmesek védőszentjének ünnepnapja a katolikus egyházban: február 14-e) minden évben egy hétig különböző módon és formában megpróbálja felhívni a figyelmet a házasság és a család fontosságára.
A Házasság Hetéhez Magyarország 2008-ban csatlakozott, a keresztény egyházak és civil szervezetek különböző rendezvények segítségével igyekeznek a házasság intézményét népszerűsíteni, illetve segítséget nyújtani a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal küszködőknek. A Házasság Hetének fővédnöke Magyarországon 2013 óta a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita.
A Pozsonyi Magyar Katolikusok közössége szélesebb körű programmal második alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez.
„A tavalyi sikeren felbuzdulva idén még több programmal készültünk a Házasság Hetére” – nyilatkozta portálunknak Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora, aki szerint nem hunyhatunk szemet a különféle nehézségek felett, éppen ezért szeretnék hangsúlyozni a házasság értékét, és megmutatni annak a szép oldalát, másrészt viszont a valós oldalát is, ami nem mindig könnyű és szép, ám szeretnének utat mutatni ahhoz, hogyan lehet az ilyen helyzetekben is segíteni.
– fogalmazott Tamás atya, hiszen erről is szól a házasság hetének idei jelmondata: „Maradjunk együtt”. Az idei programsorozat tehát nemcsak a házasság szép pillanatairól szól, hanem az együttélés folyamatának a bemutatásáról is, annak minden mélységével és magasságával együtt.
„Ezt segítik a kimondottan házaspároknak szóló lelki gyakorlatok, a különböző egyéb programok, a párkapcsolati terápiát segítő szakemberek ajánlásai. Sokszor az is elegendő, ha az érintettek látják, hogy mások is küzdenek hasonló gondokkal, mégis megpróbálnak valamit tenni a kapcsolatuk megmentéséért, vagy ha azok tanúságtételét hallgatják meg, akiknek ez már sikerült, az nagyon ösztönző lehet a számukra” – mondta az atya, hozzáfűzve: ha jó a házasság, könnyebb a többi családtagnak is kiegyensúlyozott életet élni, és ez jót tesz a nagyobb, akár egyházi, akár nemzeti közösségünknek is.
A család évében gazdag programmal készülnek a Házasság Hetére a pozsonyi katolikusok, ami gyakorlatilag az előprogramokkal együtt idén kéthetes lesz. Február 3-án indult ugyanis az Imakilenceddel, ami február 11-éig tart.
„Úgy gondoltuk, hogy a Házasság Hetét is alátámasztjuk egy ilyen kitartó imával, az Imakilenceddel a házaspárokat gyógyító Máriához, mert érezzük, hogy a legtöbb házasságban van mit gyógyítani, ami egyáltalán nem szégyen, hiszen az nagyon jó dolog, ha valamiről felismerjük, hogy azt javítani, gyógyítani kell, hogy még jobb és boldogabb legyen” – fogalmazott Tamás atya.
Hogy minél szélesebb körben részt vehessenek ebben, az imák elmondása ezúttal nem személyesen történik a templomban, hanem a pozsonyi katolikusok közül kilenc házaspár készített a youtube-csatornára minden napra egy-egy videót,
amelyek közül mindegyik egy kicsit más, más témát, családi problémát hoz fel, de mind aktuális.
„Valójában az afrikai Robert Sarah bíboros gondolatai alapján készültek ezek az elmélkedések, amelyek nemrégiben jelentek meg magyar kiadásban” – mondta az atya hozzáfűzve, ezek a videók fennmaradnak, és bárki máskor is, évközben is meghallgathatja.
A Domján-házaspár volt az egyike a kilenc házaspárnak, akik kilencedet imádkoznak.
– fogalmazott Domján Anita portálunknak, hozzáfűzve, a Házasság Hetének közeledtével ezért is volt fontos a számukra, hogy a házasságokért szóló kilencedbe is bekapcsolódjanak, és kihasználják ezt az alkalmat.
„Igazából úgy gondoljuk, hogy a házassági szeretet az egyik legbensőségesebb megnyilvánulása a szeretetnek, és örökre szól, a megpróbáltatások és örömeink idejében is, ezért volt fontos, hogy friss házasokként is imádkozzunk egymásért” – fogalmazott Anita.
A Házasság Hetének további pozsonyi programjai közül kiemelhetjük például a Pátria Rádióban február 6-án élőben közvetítendő szentmisét, amelyet „az idei Házasság Hetéért munkálkodókért és a kezdeményezés jó lelki gyümölcseiért” ajánlanak fel. Február 18-án pedig ökumenikus istentiszteletet tartanak a pozsonyi református templomban (nemcsak) református-katolikus vegyespároknak.
Eleve az egész Házasság Hete kiváló alkalom arra, hogy egy kis időt tudjunk szentelni a párunkra, mivel a hétköznapokban nagyon sokszor nehéz egymásra hangolódni a kötelességek meg a munka miatt. Ez az egy hét pont arra jó, hogy egy kicsit emlékeztessük magunkat arra, milyen fontos a másikkal megosztani az életünket” – fűzte hozzá Anita.
Érdekes programnak mutatkozik a páros randi programsorozat is. A február 13-a és 20-a közti időszakban randizásra buzdítják a házaspárokat, vagyis kettesben töltött, egymásra figyelő minőségi idő eltöltésére. A randizás idejére a katolikus közösség a kisgyermekes házaspároknak felkínálja, hogy biztosítja a gyermekükre vagy gyermekeikre való felügyeletet.
– mondta Tamás atya.
„Mivel a mi közösségünkben az emberek rendszeresen találkoznak, ismerik egymást, így megvan az alapvető bizalom is egymás iránt, a kisgyermekes szülők nyugodt lelkiismerettel bízzák gyerekeit az animátorainkra vagy cserkészvezetőinkre, akiket egyébként a gyerekek is jól ismernek” – fűzte hozzá az atya.
Egy következő program, a házaspár-túra idején is, amelyet február 19-ére terveznek, biztosítva lesz a gyermekfelügyelet, nekik szóló külön programmal, hiszen a friss levegőn tartandó túra is csak a felnőtteknek szól. „Ez egyébként egy 15 állomásból álló túra lesz kint, a természetben, és a házaspárok minden állomáson kapnak majd egy-egy gondolatot, vagy valamilyen bibliai idézethez kötődőt vagy egy konkrét, házassággal kapcsolatos kérdést, amelyről aztán kettőjüknek túrázás közben el kell beszélgetniük. A házasságok útja egyébként egy magyarországi kezdeményezés, amelyet már több városban, jobban mondva a városon kívüli természetes környezetben megszerveztek.
– fűzte hozzá Domján Anita.
„A felkészülés a Házasság Hetére gyakorlatilag már korábban kezdődik, a házaspárok készíthetnek magukról fényképeket a Házasság Hetének logójával, és a képhez csatolhatnak néhány soros tanúságtételt (saját gondolatot a házasságról), amivel a házasságra buzdítják a fiatalokat, és azt beküldhetik hozzánk” – mondta Tamás atya. A gyerekek pedig lerajzolhatják a szüleiket, és ezeket a rajzokat is beküldhetik vagy átadhatják a templomban, de akár videókat is készíthetnek a szüleikről.
– tette hozzá az atya. Ezenfelül májusban is tartanak a családoknak egy zarándoklatot Máriapócsra, ahová a házaspárokat hívják. „Céljaink közt szerepel az is, hogy megalapítunk a közösségünkön belül egy olyan csapatot, amely házaspárokból állna, és havonta egy-egy programot kínálnának a családoknak és a többi házaspárnak.
A házasságon belüli párkapcsolat gazdagítása rendkívül fontos, a kapcsolatok megrekedésről és a párkapcsolati problémákról beszélni kell, és megtalálni az utat az orvoslásukhoz, nemcsak a Házasság Hetében, hanem folyamatosan,
hiszen a házasság és a család az emberi nem legdrágább értékeinek egyike. A házasságkötés pedig nem azt jelenti, hogy valami véget ért, hanem azt, hogy valami új kezdődik. A családok pápájának is nevezett II János Pál pápa szavaival élve: „A házasságkötés nem azt jelenti, hogy a jegyespár szerelme végérvényesen érett és lezárt folyamat, amelyet pusztán „konzerválnak” az esküvővel, amikor hűséget fogadnak egymásnak.”
A Házasság Hetének részletes pozsonyi programját ezen a portálon találhatják az érdeklődők.