Már látogatható a pati gőzszivattyú állomás
Önkéntesek polgári társulást alapítottak és fáradságot nem ismerve saját költségükön rendbehozták a Pat határában található 1897-ben épült zsitvatői gőzüzemű szivattyúállomást. Az üzembe helyezés 125. évfordulójára, május 20-án nyitották meg a telepet a nagyközönség számára.
Erről Paál Józseffel, az önkéntes csoport alapítójával és vezetőjével beszélgetünk a helyszínen, miközben szakad az eső és bizony érezzük is, néhol lyukas lehet a tető, mert becsorog az esővíz.
„A következő évben elkezdtük a munkát. Polgári társulást alapítottunk, melynek alapját tulajdonképpen az osztálytársak képezik, de besegítettek a régi kollégák a tolmácsi gépgyárból és néhányan a patiak közül. 2020-2021 és 2022-ben közel négyezer órát dolgoztunk le, miközben összegyűjtöttünk több ipartörténeti dokumentumot is.
– mondta Paál József, aki kiváló ismerője mindenféle szivattyúnak, hiszen erőműveket épített egész életében, dolgozott a világ sok táján. Még ma nyugdíjasként is keresett szakember.
Megtudjuk, a Zsitvatői gőzüzemű szivattyúállomás belvízszabályozásra és árvízmentesítésre szolgált. A Zsitva folyó ezen a sík vidéken nagy kiterjedésű vizenyős, lápos területet alakított ki olyan nagy kiterjedésben, hogy annak idején még a törökök nyugati irányba való terjeszkedését is megakadályozta. Ezt támasztja alá az 1606-os Zsitvatoroki békekötés. Paál elmondta, 1874- ben megalakult a Vágbalparti Árvízmentesítő és Belvízszabályzó Társulat (VBT).
Az Agrár Minisztérium 1891 novemberében engedélyt adott gőzszivattyú állomások kiépítésére Pat, Lándor és Martos közelében. 1898-ban kezdetét vette Zsitvatőn a folyamatos üzemelés. Ennek biztosítására műszakonként két gépész, két kenő, két fűtő személyzetre volt szükség.
Évente 7-8 hónapot működött, általában márciustól októberig. Lovaskocsikkal hordták ide a szenet a köbölkúti vasúttól, hat kocsi forgott állandóan illetve hajóval a dorogi szénbányáktól.
150 kilogramm szenet használtak fel óránként a gőzszivattyúk működtetésére, amely átemelte a vizet a Dunába. Később a kazántest természetes anyagfáradsága következtében a gőztermelés mennyisége csökkentve lett, ami veszélyeztette a szivattyútelep megkövetelt teljesítményét. Így a további működése nem volt megbízható és 1975-ben véglegesen leállították.
Nem volt mi alapján hozzákezdenünk a felújításhoz, hiszen a telep műszaki dokumentumait bár annak idején Magyarország átadta Csehszlovákiának, azóta eltűntek. Ezért körbe jártuk Magyarországon a szivattyútelepeket, kapcsolatba léptünk az ottani múzeumokkal is, hogy több ismeretünk legyen. Elkezdtük a felújítást – a csatornákat feltérképeztük, kibontottuk, a bonyolult berendezéseket szétszereltük felújítottuk, kitisztítottuk, a legtöbb gépet működőképessé tettük” – ismerteti Paál József a felújítás folyamatát.
Hozzáfűzi, amikor elkezdték a munkát a tulajdonos, Szlovák Vízművek vállalattal megegyeztek, hogy kicserélik a villanyvezetékeket és dolgozni fognak az épület állagán. Sajnos ebből vajmi kevés valósult meg. Tulajdonképpen csak a helyiségek belső részleges felújítása történt meg. A felújító csapat 25-28 tagú, átlagos életkorunk 70 év. Mindezek ellenére ők magunk biztosították be a szerszámokat, a kenőanyagokat, a rezsi és az utazás költségeit. Önfeláldozóan és sokat dolgoztak. Pályázni nem tudtak, mert a tulajdonviszonyok még rendezetlenek.
