2026. szeptember 2., 14:46

Már hajnalban be volt drogozva a sofőr, kis híján luxusautók bánták a manővert

A pozsonyi rendőrség egy 30 éves sofőr ügyében nyomoz, aki szerda hajnalban kábítószer hatása alatt egy információs táblának, majd egy luxusautókat árusító üzlet sorompójának ütközött. Az eset a Stará Vajnorská utcában történt. Erről Michal Szeiff, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Bedrogozott sofőr
Fotó: Pozsonyi Rendőrség/Fb

A rendőrséget röviddel hajnali 5 óra után riasztották a balesethez.

Az eddigi információk szerint a 30 éves sofőr egyelőre tisztázatlan okokból letért az úttestről, majd egy információs táblának, ezt követően pedig egy luxusautókat árusító üzlet sorompójának ütközött”

– közölte Szeiff.

A baleset során senki sem sérült meg.

A rendőrök ezt követően alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá a sofőrt, amely negatív eredménnyel zárult. A kábítószerek és pszichotróp anyagok jelenlétének kimutatására végzett gyorsteszt azonban pozitív eredményt mutatott.

A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Az ügy további körülményeit a Pozsony II. Járási Rendőr-főkapitányság munkatársai vizsgálják.

Megosztás
Címkék