Magyar Művészetért Díjrendszer – A Révész házaspár is a kitüntetettek között
Június 13-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban került sor A Magyar Művészetért Díjrendszer 46. Díjátadó Gálájára. A kitüntetettek között a zselízi lelkész házaspár, Révész Csilla és Révész Tibor is jelen volt.

Az ünnepi rendezvény során átadták A Magyar Művészetért Díjat és az Ex Libris Díjat is. A Magyar Művészetért Díjat Meister Éva színművész, Csoóri Sándor és Csík János zeneművészek, Nagy Csaba tárogatóművész, valamint Antal Imre és Antalné Sebestyén Ágnes művészházaspár vette át.
– fogalmazták meg a szervezők.
Werschitz Gyenizse Annamária etnográfus, kiskunkutató, Faltis Alexandra képzőművész, illusztrátor, Zetényi Csukás Ferenc történész, író és Baky Péter festőművész mellett a Révész házaspár is elismerésben részesült.
– mondta el kérdésünkre Révész Csilla.