Madárinfluenza tarol a Komáromi járásban, be kell jelenteni a baromfiállományokat
A baromfitenyésztőknek mindenütt jelentős anyagi károkat okoz, ahol felüti fejét a rettegett madárinfluenza. E kór a napokban az egyrészt Csallóközaranyos, másrészt Komárom kataszterébe tartozó, szentpálpusztai baromfifarmokon szedi áldozatait. A hatóságok bevezették az ilyenkor elkerülhetetlen biztonsági és higiéniai óvintézkedéseket.

A február 5-ig szabadságát töltő Varjú Éva, Csallóközaranyos polgármestere az ottani községi hivatal referensét, Csengel Anitát bízta meg portálunk tájékoztatásával.
Mint megtudtuk: már megkapták az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság (ŠVPS) igazgatója, Jozef Bíreš professzor hivatalos jelentését. Abban az állt, hogy az ellenőreik január 26-án összesen 150 baromfi elhullását regisztrálták két farmon, s megállapították, hogy madárinfluenzával fertőződtek a szárnyasok.
A 40 ezer tojótyúknak is helyet adott egyik farmot az állatorvosoknak fel kellett számolniuk. A 200 ezer baromfival rendelkező, másik tenyészetet pedig az egyhetes lappangási idő alatt folyamatosan ellenőrzik. Közben a szakemberek bevezették az ilyenkor elkerülhetetlen biztonsági és higiéniai óvintézkedéseket.
Az érintett községi hivatal facebookos oldalán is közzétették a felhívást, mely értelmében: a Komáromi Regionális Állategészségügyi és Élemiszer-biztonsági Felügyelet utasítása alapján a szentpálpusztai baromfiállományban észlelt és megerősített madárinfluenza miatt az érintett helyi lakosságot arra kérik, hogy legyenek segítségükre a falu területén található baromfi, galamb és más fogságban tartott madár leltározásában.
Azok tulajdonosait arra kérik, hogy az említett állományokat legkésőbb 2024. február 2. délig jelentsék be a községi hivatalban. Ezt megtehetik személyesen, vagy az [email protected] e-mail címen, esetleg a 035/7781 168-as telefonszámon. Megértésüket és segítségüket előre is köszönik!