Losonc városa megemelte a telkek és a nem lakáscélú helyiségek bérleti díjait
Az önkormányzat megemelte a földterületek, a mezőgazdasági földterületek, a nem lakáscélú helyiségek, valamint a hirdetőépületek bérleti díjait.

Fotó:
Mesto Lučenec/FB
A döntés a városi képviselő-testület márciusi ülésén született, amelyen a honatyák az 50 százalékos emelés mellett döntöttek. A hirdetőépületek elhelyezésének és a lámpaoszlopok használatának bérleti díja esetében 100 százalékos volt az emelés.
A város az infláció, az energiaárak, a törvényi változásokból fakadó árnövekedések, valamint a város bevételeinek növelése miatt kényszerült a bérleti díjak emelésére”
– nyilatkozta a TASR-nek Michaela Baboľová, a város szóvivője.
Hozzátette továbbá, ha az emelt árak mellett minden bérlő aláírja a módosítási javaslatot, az emelés hozzávetőleg 180 ezer eurót hoz a város költségvetésébe. A lakbéremelés mellett 12 városi képviselő szavazott, hatan nemmel, ketten pedig tartózkodtak.
Az ülésen a város képviselőinek átadták egy levelet, melyben az állt, hogy több Losoncon működő cég vezetője szerint az 50 vagy 100 százalékos béremelés felszámolásnak minősül. A levél szerint, a 10-15 százalékos drágulást tartják indokoltnak, ezért bejelentették, hogy a megnövekedett költségek miatt fel kell mondaniuk a várossal kötött bérleti szerződéseket.
Forrás
mynovohrad.sk
Címkék