2022. november 12., 12:22

Londonban is bemutatkozott Csallóköz

A világ egyik legrangosabb idegenforgalmi kiállításán mutatkozott be a Csallóköz az elmúlt napokban. A londoni World Travel Market piacvezető szakmai vásárra a világ minden tájáról érkeznek idegenforgalmi szakemberek és a média képviselői.

London Csallóköz

Idén november 7. és 9. között került sor a színvonalas eseményre, amelynek a londoni ExCel kiállítási központ adott otthont buyereknek és vendégeknek.

A Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség első ízben vett részt a kiállításon. Szlovákia idegenforgalmi ügynöksége a Slovakia Travel standján a legjelentősebb szlovákiai idegenforgalmi szereplőkkel közösen mutattuk be a régió kínálatát az érdeklődő.

„Meggyőződésünk, hogy avilág bármely részéről érkező turistáknak is tudunk olyat mutatni a Csallóközben, ami felkelti érdeklődésüket. Erre ideális fórum ez a londoni kiállítás, hiszen a sűrű légi összeköttetés a szigetország és Pozsony, valamint Bécs között elérhető közelségbe hozza régiónkat nem csak az Egyesült Királyság, hanem az egész világ számára. Ajánlatunk felkeltette az angol érdeklődők mellett izraeli, ománi, guatemalai és horvát látogatók figyelmét is. Wellness lehetőségeink pedig a szaudi befektetési és idegenforgalmi minisztérium képviselőinek figyelmét keltették fel” – fogalmazott Somogyi Gábor az idegenforgalmi szövetség elnöke.

Londonban debütált az Élménymodulok szakmai nevet viselő anyag, amelyben az utazásszervezők elvárásainak megfelelve összegyűjtöttük és kategorizáltuk a régióban elérhető idegenforgalmi lehetőségeket.

Standunkat meglátogatta Katarína Bruncková, a közlekedési és építésügyi minisztérium államtitkára és Tomáš Ondrčka, az idegenforgalmi főosztály igazgatója, valamint Szlovákia londoni nagykövetségének képviselői is.

Legközelebb november végén, a lengyelországi Varsóban megrendezett nagyszabású kiállításon népszerűsítik majd a régiót.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.