2021. november 9., 08:17

Léva: Sokallják a virágültetvények költségeit

A napokban tizenkét új beton virágládát helyeztek el a lévai sétálóutcában. Egyelőre évelő növényeket és virághagymákat helyeztek el bennük, de a nyár folyamán egynyári növényeket is ültetni fognak.

lévai virágládák
Fotó: www.levice.sk

Léva városa még 2019 júniusában csatlakozott azokhoz a településekhez, amelyek a biodiverzitást szem előtt tartva gondozni kívánják zöld közterületeiket. A lévai városi hivatal környezetvédelmi testülete is támogatta az Európai Bizottság azon törekvését és indítványát, amely a biológiai sokféleség védelmében született.

Léva önkormányzata a korszerű mező-, erdő- és kertgazdálkodással a természet sokszínűségének és változatosságának megőrzésére kíván törekedni,

tudomásul véve a tényt, hogy termékeny talaj, víz, illetve a virágokat beporzó méhek nélkül élelmiszereink legnagyobb részét képtelenek lennénk megtermelni. A beporzó rovarok populációja egyre nagyobb veszélynek van kitéve; ezt felismerve a lévai illetékesek is az egészségesebb ökoszisztéma kifejlesztésének érdekében munkálkodnak.

Az erre kiszemelt tizenkét lévai területen, többek között a Ludanská, a Perecká, a Poľná, a Ružová és a Saratovská nevű utcák egy-egy részén – a biodiverzitás védelmének első lépéseként – kíméletesebben művelik és kaszálják a zöldterületeket.

A biológiai sokféleség szorgalmazásán túl időről időre virágültetvényekkel, virágládákkal csinosítják a járási székhely köztereit. Az idén nyáron a Hősök terének déli részén található városháza előtt alakítottak ki új virágágyásokat. A helyi Városi Hivatal előtti járdát 2018-ban kezdték el felújítani; ekkor több virágcserepet is elhelyeztek ott, mindezt összesen 31 300 euró értékben. Amint azt korábban a leviceonline.sk-nak Ján Krtík, az akkori polgármester-helyettes (ma a város első embere) elmondta, összesen öt darab nagy méretű virágcserepet vásároltak, aminek darabja 1 188 euróba került. A lakosok közül többen sokallták ezt az összeget erre a célra.

A virágcserepek megvásárlása és a virágok ültetése 7 700 euróba került. A Hősök tere melletti új virágágy kiültetése 112 négyzetméteres területen történt meg; 998 darab évelő növényt helyeztek itt el, kilenc különböző fajtából. Ezen kívül öt termetes fa és 2 576 darab hagymás növény is telepítve lett. A növények telepítését – összesen 9 893,40 eurót felhasználva – a Gardn nevű vállalat végezte el.

Az illetékesek bíznak benne, hogy a színes virágültetvények egész évben örömet okoznak az arra járóknak, a lakosok közül azonban többen kétségbe vonták a beruházás effektivitását, s kritikai hangokkal illették a napokban zajlott virágláda-kihelyezést is. A Štúr és a Bástya utcákban elhelyezett virágládákért a város 2 515 eurót fizetett. Amint arról a város honlapja is beszámolt, az ültetést – közbeszerzés alapján – az Ing. Peter Gápel – INSERVIS cég végezte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.