2022. április 2., 16:44

Lelkészszenteléssel kezdődött a zsinat Rimaszombatban

Ünnepi lelkész-szentelő istentisztelettel nyitották meg pénteken a zsinat ülését a rimaszombati református templomban, ahol átadták az idei Pálóczi Czinke István-díjat is.

Lelkészek felszentelése a rimaszombati református templomban
Fotó: Szarvas László/reformata.sk

Eredetileg novemberben tartották volna meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata tizedik ülésszakának soron következő ülését, de a járványhelyzet miatt ezt április elejére halasztották.

A zsinat ünnepi nyitó istentisztelete Rákos Loránt püspökhelyettes köszöntésével vette kezdetét, majd Ján Semjan szlovák püspökhelyettes szólt a megjelentekhez szlovákul. Ezt követően sor került annak a hét lelkésznek a felszentelésére, akik még szeptemberben tették le sikeresen a lelkészi vizsgájukat. Közülük Dr. Bognár Judit Csicsón, Horváth Rita Zemplénben, Dr. Pospíšil Miklós Kaposkelecsényen, Barbara Beranová Hernádzsadányban, Szepessy Mátyás Serkén, Széles Jákób Magyarbődön, Tóth Krisztián pedig Komáromban szolgál beosztott lelkészként.

A fogadalmat követően Géresi Róbert püspök és az egyházmegyék esperesei kézrátétellel és egy-egy igével szentelték fel a lelkészeket, majd a püspök megáldotta őket.

Az istentiszteleten átadták a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata által 2013-ban alapított Pálóczi-Czinke István-díjat is, amelyet ezúttal Berkesi Sándor, Kossuth- és Liszt Ferenc díjas karnagy, főiskolai docens vehetett át.

A díjazottat Édes Árpád alistáli lelkipásztor méltatta, kiemelve, hogy ez nem egy szakmai díj, hanem az egyháztest, egy kisebbségbe rekedt magyar közösség elismerése és mély köszönetnyilvánítása egy olyan embernek, aki sokat tett értünk.

A díjat 2014-ben Csémy Lajos professzor, 2017-ben, a reformáció kezdetének 500. évfordulóján Erdélyi Géza nyugalmazott püspök és Harm Jan Boiten nyugalmazott holland lelkész részesült kapta meg. Balog Zoltán budapesti lelkipásztor, miniszterelnöki biztos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) volt minisztere kapta 2019-ben részesült az elismerésben. 

Az ünnepi alkalmon Géresi Róbert püspök megköszönte a közelmúltban szolgálati nyugalomba vonult lelkipásztorok több évtizedes szolgálatát és Emlék-oklevelet adott át nekik. Az istentisztelet végén Buza Zsolt pozsonyi lelkipásztor, egyháztörténész idézte fel a gályarab-hitvallók kitartását és bátor kiállását, annak kapcsán, hogy tavaly volt a 350. évfordulója annak, hogy kezdetét vette az ún. „gyászévtized”, amely során 59 protestáns prédikátor és tanítót ítéltek gályarabságra. A református egyház képviselői az istentiszteletet követően megkoszorúzták a reformáció 500. évfordulójára állított Gályarab-emlékművet a Daxner utcában. 

A Zsinat programja szombaton munkaüléssel folytatódik a rimaszombati Csillagházban, az ülés fő programpontját az elmúlt évről szóló jelentések teszik ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.