Látványos növényfesztivál vásárlási lehetőséggel Érsekújvárban – KÉPEKKEL
Tavasz közeledtével több hazai városban rendeznek növénykiállításokat, amelyeken az érdeklődők közvetlenül az üvegházi termesztőktől szerezhetik be a kedvenceik közé tartozó vagy az általuk kevésbé ismert, ám különleges szobanövények mutatós példányait. Érsekújvárban az elmúlt hétvégén az egy évtizeddel ezelőtt tetszetősen felújított, hajdani császári-királyi lovarda épületében, nagy érdeklődés közepette került sor az ingyenesen látogatható növényfesztiválra, ahonnan portálunk sem hiányzott.
A szombaton 8-tól 20, vasárnap pedig 10-től 18 óráig megvalósult, tavaszváró növénymustra és - vásárlás iránti érdeklődés ékes bizonyítéka, hogy már a nyitás előtt hosszú sor kígyózott a Bethlen Gábor utcai helyszínen, kifelé jövet pedig a pénztáraknál is folyamatosan sokan várakoztak.
A termesztők, illetve a szervezők azt is kifüggesztették, hogy az egyes növények gondozóiktól mi mindent igényelnek ahhoz, hogy sokáig díszíthessék az otthonaikat. Sőt, összehasonlításként azok internetes árusítások során szokványos árait is feltüntették, bizonyítva, hogy e fesztiválon érdemesebb vásárolni!
Nos, magyarlakta vidéken felettébb sajnálatos az, hogy mindezt csak szlovák nyelven olvashattuk el. Ráadásul a parkolóban több magyarországi rendszámú autót is láttam, miközben átfutott az agyamon: a sikeres bizniszelés végett érdemes lenne minden úton-módon, így kétnyelvűsítéssel kedvezni az esetleges vásárlóknak...
Viszont az dícséretre méltó, hogy a növények szerelmesei bőven találhattak nekik tetszőket a különböző méretű, éppen virágzó vagy leveles szobanövények, ritka növényfajok, gyűjtői darabok között.
Voltak, aki tájainkon őshonos, míg mások távolabbi, exotikus országból származó, méretes pálmákat cipeltek a pénztárhoz, vagy a kis helyen elférő, gondozás szempontjából igénytelenebb kaktuszokkal tértek haza.
Én ez alkalommal a léleksimogató látvánnyal is beértem, pedig egy ismerősöm mosolyogva igyekezett rábeszélni arra, hogy vásároljak a húsevő növények közül, amelyek szerinte az azokra szálló legyeket is felfalják. Inkább nem tettem, mert egy horrorfilmben látottakat juttatták az eszembe, amelyben e növényfaj áldozatai között két- és négylábú élőlények is szerepeltek. Ahelyett inkább a fesztiválhangulat által feltöltődve, odakinn, a kellemes tavaszias időjárásban folytattam a napomat...